Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)
TÁJ ÉS TELEPÜLÉS - Nóvák László Ferenc: Táj, ember, település
meg, a szerteágazó földesúri famíliák ténylegesen nem, csupán eszmeileg birtokolhatták tulajdonukat, mivel földjük kiterjedésétjobbágyaik számát nem tudták bebizonyítani. A nagyhatárú alföldi településekben, mezővárosokban jóllehet kialakították a jobbágy telekszervezetet, azonban a településrendszer, telekrendszer alkalmazkodott a helyi adottságokhoz. A határ távoli részein megmaradtak a szállások, míg a település központja közelségében vezették be a kötött gazdálkodást, a nyomásos, calcaturás határhasználati rendszert. 8 A jobbágy birtok keretei stabilizálódtak a telekszervezet alapján, amely alapvetően meghatározta a település struktúráját, a településrendszert. A település központját továbbra is a lakóházas porták összessége alkotta, amelyhez szervesen tartoztak a határbeli, különböző művelésági földek, ahol eredetileg is üzemhelyek, üzemközpontok (mezeikertek, szállások, tanyák) alakultak ki, és funkcionáltak. Ez a település struktúra szükségszerű változáson ment keresztül a 19. század közepén az úrbériség eltörlésével járó tagosítás alkalmával, azonban sajátosságát mindvégig megőrizte, részben a 20. század közepének sarkalatos társadalmigazdasági változásokat követően is. Hódmezővásárhely településrendszerét a sajátos táji és birtokjogi viszonyok határozták meg. A 19. század végi folyószabályozást, árvízmentesítést megelőzően a földrajzi környezet alapvetően behatározta a településfejlődés körülményeit. A helység a Tisza közelségében helyezkedve el, annak vízingadozásainak volt kitéve. A vízfolyások révén Hódmezővásárhely közvetlen kapcsolatban állott a Tiszával, s déli irányban vízi úton el lehetett jutni a Maroshoz. A település központját, a határ területét tavak, vízállásos, mélyebb fekvésű részek tették változatossá. Hódmezővásárhely központjának jelentős részét foglalta a Hód-tava. ide hajóval is fel tudtak jutni a Tiszáról (utoljára 1856-ban közlekedett rajta hajó). A vízállások, vízfolyások között megtalálható az Artalics-, Büdös-, Csúcs-, Hattyas, Királyszéki-, Ökör-, Sárkány-tó, Kistó-, Gorzsa-. Gyulló-, Gatyás-, Topa-ér, Cite-fok, Batida-szék, Szikáncs, Dongórét, Kutyafenék. A határ északkeleti részén található a Kék-tó, amely a Ludas-éren keresztül állt kapcsolatban a Tiszával. A Tisza rendszeres áradásai itt éreztették hatásukat, megárasztotta vízzel a Székkutason keresztül folyó Kakasszéki-eret is, amely helyenként tavakká terebélyesedett (Sásos, Kis- és Nagy-Bogárzó, Cinkus, Fejér-tó, Sós-tó). A határ térszínét halmok teszik változatossá (Kápolna, Apáca, Perjéshát, Farkashát, Bibichát, Akasztó-, Kenyérváró-, Héjjá-, Ludas-halom, stb). A földrajzi nevek híven tükrözik a táj és ember kapcsolatát. A 'büdös' név utal a hely posványos mivoltára, a 'fejér', 'sós', 'szék' elnevezés a rétség szikes talajára vonatkozik, s az állatnevek pedig az ott honos állatokra utalnak. A 'hattyú', 'ludas' név jellegzetes vízi madarakat jelöl, akárcsak a vizenyős részeket kedvelő 'bíbic'. A 'héjjá' a rétség ragadozó madara. A 'farkas' is jellegzetes állata volt a réteknek, amely kipusztult, s halom őrzi egykori létezését. Az 'ökör' név itatóhelyet jelöl, a 'bogárzó' pedig az a vízállás, ahol juhászok tavasszal fürdették juhfalkájukat. A 'kenyérváró' név is a pásztorkodás világát idézi fel. Az Alföldön más vidékeken is előforduló helynév - például Nagykőrös Gógány legelőjén -, amely olyan magaslatra vonatkozik, ahová a pásztor felkaptatott, hogy már messziről lássa a gazdát, aki hetente kiszállította számára a kenyeret. A 'kápolna' egykori település nyomára enged 8 Részletesen lásd Nóvák L. F. 2003a. 260
