Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

TÁJ ÉS TELEPÜLÉS - Lendvai Kepe Zoltán: Adalékok Hetés településnéprajzához

nem tartotta kizártnak, de fenntartásokkal kezelte, mivel Hetés sosem csak ezeket a településeket foglalta magába. 1 2 A Hetés tájnév eredetével kapcsolatosan még mindenképpen meg kell említeni egy figyelemreméltó tényezőt. Ez pedig a Hetés szó személynévi formája. Az Árpád-korban és utána személynév is volt a Hetés vagy Hetis (1366: Filius Hetys de Hetys), 1 3 a számnevek személynévként való használata pedig gyakori a török népeknél. Hetés benépesülése Hetés benépesülése kapcsán világosan tetten érhető az a mozzanat, amit Szabó István a Kárpát-medence számos más helyére vonatkozóan is bizonyított. Ugyanis a személynévhez birtokviszonyban kapcsolódó -háza, -laka, -ülése, -telke, -földje ösz­szetételű helynevek már nevükben is kifejezésre juttatják, hogy az ilyen településeken az Árpád-korban eredetileg alig állhatott más, mint egy telepes nagycsalád telke, ud­varháza, esetleg egy-két szolgaházzal vagy kunyhóval az oldalán. Vidékünkön en­nek a letelepedési időszaknak a tanúi Göntér-háza, 1 5 Fejérpál-háza, 1 6 Szijártó-háza, 1 7 10 in 20 21 22 Sülegál-háza, Káma-háza, Gáborján-háza, Böde-háza, Nyakaspéter-háza," Szombat-háza, 2 3 Pecman-laka, Fodor-laka, Fejér-lakosa, Felső-lakosa, Szabó-lakosa, Nezmer-lakosa, Biró-falva. 2 4 amelyek mint későbbi települések vagy eltűnt puszták mind-mind legalább egy ideig a Hetéshez tartoztak. A lakosság letelepítésének ezen módszerét Lendva-vidéken ugyanígy igazolják a Zag-háza," 5 Szabójános-laka. 26 Csente-völgye, 2 7 Ivánka-telke, 2 Inös-faiva. 2 9 Ribics-lakos 3 0 elnevezések. 1 2 Szentmihályi . 1977a. 15. 1 3Csánki D. 1897. 111.61. Zalai oklevéltár I. 315. és II. 149. 1 4 Szabói. 1976. 94. 1 5 Csánki D. 1897. III. 56. (1381: Pred. Guntherhaza. MOL DL 6802; 1524: Villa Genterhaza. MOL DL 37006) 1 6 Csánki D. 1897. III. 91 (1381: Pred. Feyrpalhaza. cs. Pogány es. lt.; 1461: Possessio ...erpaalhaza. U.o.; 1485: Predium Palhaza. U.o.; 1381: Predium Pauli. MOL DL 6802) 1 7 Csánki D. 1897. III. 112. (1389: Zyugyarthouhaza. MOL DL 7467; 1408: Zywgarthohaza. MOL DL 9400) " Csánki D. 1897. III. 54. (1379: Pred. Silegalhaza. MOL DL 6586; 1381: Predium Galli. MOL DL 6802: 1411: Poss. Galhaza. MOL DL 11743. 1428: MOL DL 11996; 1524: Gaalhaza. MOL DL 37006) 1 9 Szentmihályi I. 1977b. 421. 2 0 Csánki D. 1897. III. 54. (1389: Gabrianhaza.MOL DL 7467. 1408: MOL DL 9400 és Zalai Okit. II. 314.; 1524: Gaboryanhaza. MOL DL 37006) 2 1 Csánki D. 1897. III. 34. (1389: poss. Bedehaza. OL DL 7467; 1405: MOL DL 9099; 1524: MOL DL 37006) 2 2 Csánki D. 1897. III. 86. (1381: Pred. Nyakaspeterhaza. MOL DL 6802: 1411: Poss. Nyakashaza. MOL DL 11743, 1428: MOL DL 11996, 1524: MOL DL 37006) 2 3 Csánki D. 1897. III. 112. (1381: Predium Stephani filii Zombath. MOL DL 6802; 1389: Zombathhaza. MOL DL 7467, 1408: MOL DL 9400, 1411: MOL DL 11743) 2 4 Szentmihályi I. 1977b. 424. 2 5 Csánki D. 1897. III. 124. (1411: Poss. Zakhaza. MOL DL 11743) 2 6 Csánki D. 1897. III. 102. (1381: Predium Johannis Sartoris. MOL DL 6802; 1411: Poss. Zaboianuslaka. MOL DL 11743; 1524: Zabolakosa MOL DL 37006) 2 7 Csánki D. 1897. III. 42. (1381: Chentewlgh. MOL DL 6802: 1410: Chenthewelge MOL DL 9620; 1420: Chenteuelgh MOL DL 10899: 1410: Alsochenthe, Felsewchenthe. MOL DL 37006) 237

Next

/
Oldalképek
Tartalom