Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

TÁJ ÉS TELEPÜLÉS - D. Beszédes Valéria: Volt egyszer egy Vermes-föld

tejhaszonnal, akárcsak a kerti veteményekkel évtizedekig ők látták el a szabadkai piacot: elsősorban káposztát, paprikát, hagymát, zöldséget, sárgarépát termeltek. A gyerekeiket a bajai úti iskolába járatták, ahol időnként misét is tartottak. Az iskola épületét ugyan már lebontották, az út menti kereszt jelzi az iskola helyét. Az árendások szabadkaiaknak tartották magukat, a tavankúti, sebesityi bunyevác kisparasztokkal nemigen közösködtek. Templomba ritkán jártak, ha kitellett az idejükből, akkor nem a ferencesekhez, hanem a Szent Teréz-templomba, vagy ahogy a szabadkaiak mondják: a Nagytemplomba jártak. Halottaikat nem Tavankútra temették, hanem Szabadkán a Bajai úti temetőbe. Szórakozni is a városba jártak, esetleg a házaknál rendeztek bálokat. Templomba ugyan ritkán jártak, az asszonyok gondoskodtak arról, hogy közösen imádkozzon a család. A soron is működött a Rózsafüzér Társulat, nagyböjtben a társulat vezetőjénél jöttek össze imádkozni. A tavankúti, csikériai gazdákkal ugyan nemigen közösködtek, viszont a csikériaiak dologtiltó napját betartották. Húsvéttól Péter-Pálig szombaton délután nem dolgoztak. Fizették a bért a csikériai harangozónak is, aki elsősorban a vihar elé harangozott, de ha a környéknek halottja volt, azt is jelezte. Miskolci József és a többi, innen elszármazó adatközlő szerint a házakat és egyéb melléképületeket az árendások építették fel. Két-három osztatú, nádfedeles szabadkéményes hajlékok voltak ezek. A gazdasági épületek közül a legjelentősebb az istálló volt. A baromfit, hasonlóan a bunyevác gazdákhoz, kerek ólban tartották. Különálló gabonásokra az árendásoknak nem volt szükségük, csak annyi gabonájuk volt, amennyit a részes aratáskor megkerestek, az pedig elfért a padláson. Hogy milyen volt az élet a múlt század első évtizedében, arra adatközlőink nem tudtak megbízható választ adni. Lakonikus választ adtak: szegények voltak, de nem éltek állandó bizonytalanságban, mint a kommenciós cselédek, akiknek évenként újították a szerződésüket. Arra sem emlékeztek, hogy a gyerekeket béreseknek szegődtették el a környékbeli bunyevác nagygazdákhoz. A kertészkedéshez és az állattartáshoz otthon is szükség volt a nagyocska gyermekek munkájára. Az optánsok Vermes Gábor 1915-ben, az első világháború idején halt meg, sebesicsi birtokát fia Vermes Gyula örökölte. A nagyháborúba a férfiakat bevonultatták, többen odavesztek az orosz fronton, sokan szerencsésen visszatértek a fogságból. S ekkor érték meg a vermes-földi árendások az impériumváltás nehézségét. Ahogy adatközlőim visszaemlékeztek „ Vermes gondot egyet s elcserélte vagyonát a deszki szerbekkel" A haszonbérlőknek pedig menniük kellett, s ahogy Miskolci József megjegyezte: „Akkor gyüttek át azok az optcintok. Azokkal cserélte el, nekünk pedig menni köllött, mert hát az övé volt a főd. Azt csinát vele amit akart." A korábban évtizedekig lakott tanyák egy részét lebontották. Az árendások egy része elszegődött cselédnek. Akinek módja volt rá a bajai szőlőkben vett házat, vagy Csikérián a Buktiban, illetve a Rakic soron próbáltak új életet kezdeni. 1925-ben a magyar és bunyevác gazdák közé Vermes Gyula földjére 26 új gazda érkezett. Deszki szerbek jöttek a szabadkai határba, mert ahogy Stevanov Milka megjegyezte: a monarchia felbomlása után, úgy gondolták jobban megtalálják számításukat, 164