Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)
TÁJ ÉS TELEPÜLÉS - D. Beszédes Valéria: Volt egyszer egy Vermes-föld
D. BESZÉDES VALÉRIA Volt egyszer egy Vermes-föld. Adatok a szabadkai határ lakosságcseréjének interetnikus vonatkozásaira Juhász Antalnak őszinte tisztelettel S zabadkán közismert az az anekdota, hogy amikor a mezőváros vezetői 1743-ban sokadszor eljártak Mária Terézia császárnőnél, hogy kieszközöljék a mezővárosi rangot, az uralkodó afelől érdeklődött, milyen város is az a Szent Mária - abban az időben éppen ez volt település hivatalos neve. Nos, a derék szabadkai polgárok egy tál babot szórtak szét az uralkodó asztalára, ezzel is jelezve, hogy a nagykiterjedésű határban már abban az időben szállások sokasága állt. 1747 elején határozta el a városi tanács, hogy felmérik a város határát, három évtizeddel később került sor a szántók és legelők elkülönítésére, a polgárokat ekkor öt osztályba sorolták, akik legfeljebb 100-800 hold földet kaphattak. Ez alapján kellett azután hozzájárulni, hogy kifizessék azt a váltságdíjat, melyet a város a szabadkirályi városi rang elnyeréséért kellett hogy befizessen a bécsi udvarnak. Ez volt tehát az az időszak, amikor a császárnő utasítására központosítják a tanyákat, Bajmok és Csantavér esetében többek között azért is, hogy megkönnyítsék az előfogatok működtetését, visszaszorítsák a bűnözést. Ekkor rendezték végérvényesen a szabadfoglalású birtokok nagyságát. Elrendelték, hogy a településen adókedvezmények mellett iparosok telepedjenek meg. Ennek következtében lassacskán gyarapodni kezdtek a városban alapított céhek is. Az olcsó és jó minőségű föld vonzotta a vidéki főrangú birtokosokat, akik a város határában nagykiterjedésű birtokokat vásároltak. Ez az a korszak, amikor végérvényesen kialakult a városnak az a vezető vagyonos rétege, akik kezdetben tevőlegesen, később pedig szürke eminenciásként a város legbefolyásosabb személyiségei voltak. A Vojnits, a Szucsits, a Rudits, a Redl, a Mukits. az Antunovits, az Orczy stb. család tagjai voltak azok, akik nagymértékben hozzájárultak az újkori Szabadka 18-19. századi fejlődéséhez. Egy 1788-as összeírás szerint a városnak 510 birtokosa volt, akik 72 040 lánc földterület felett rendelkeztek. A településre rendelt királyi biztosok intézkedése nyomán a szegényebb nép néhány lánc földhöz juthatott, azzal a feltétellel, hogy a termés heted részét a városnak kell átadniuk. A házas zselléreken nemcsak a város kívánt ily módon segíteni, hanem a nagyobb földbirtokosok is. A szabadkai Történelmi Levéltárban, négy kötetben őrzik a 18. század végén, 19. század elején készített Contraktusokat, melyek jobbára latin nyelven íródtak. Emellett azonban magyar, bunyevác, szerb szerződések is olvashatók az iratgyűjteményben. Ezek között találtunk olyan szerződéseket is, melyeket a 19. század elején ludasi dohánykertészek kötöttek az ottani birtokosokkal, melyekből kitűnik, hogy nemcsak a földet adtak ki a Szegedről idekerült haszonbérlőknek, hanem a föld mellé ház és gazdasági épületek is jártak. A város egyéb pusztáira vonatkozóan ugyan nem találtunk hasonló szerződéseket, de 161
