Juhász Antal: A Duna-Tisza közi migráció és hatása a népi műveltségre (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Csongrád Megyei Levéltár, 2005)

III. A DUNA-TISZA KÖZI PUSZTÁK TELEPÜLÉSNÉPRAJZA ÉS NÉPESEDÉSTÖRTÉNETE A19. SZÁZAD KÖZEPÉTŐL AZ 1930-AS ÉVEK VÉGÉIG - A) Földesúri, uradalmi birtokok pusztái - 2. Bócsa - 3. Páhi - 4. Csengőd

pülésekről származtak. Utóbbi azért is föltűnő, mert jó minőségű feketeföldről homokra települtek. Az 1891. évi birtok-parcellázás közlése után a megyeismertető így folytatja: „A település oly mostoha viszonyok között történt, hogy a települők jóformán egymásnak adják a vándorbotot."

15

1 A homokpuszták kiosztását ismertető írások ismédődő, sommás megállapítása ez. Fokozza a kutató kíváncsiságát: valóban így történt-e. A kalocsai érsek 1898-ban létesített önálló lelkészséget Csengődön és az egyházi anyakönyvvezetés 1899 januárjától kezdődött. Az egybekeltek anyakönyvéből kigyűjtöttük két évtized (1899-1918) házasulóinak nevét és születési helyét.

15

2 Az adatgyűjtést a telepes-névjegyzékkel összevetve azt találjuk, hogy a betelepedés utáni 8-28. esztendőben az első telepesek közül 18 család sarjai kötöttek Csengődön házasságot. Számuk az első telepeseknek alig egyötödét jelenti. 14 keceli telepes közül 9: a Béleczki, Haszilló, 2 Herczeg nevű, Maszlik, Orcsik, Palásti, Sebestyén és Török család 17 leszármazottja szerepel a csengődi házasultak között. Úgy látszik, a keceliek közül vetették meg a lábukat legtöbben Csengődön. Rajtuk kívül a kalocsai Markó és Szabadi, a negyvenszállási Zsubori, az akasztói Vörös, a vadkerti Martin, a makói Váry, a kishegyesi Hírke, a topolyai Vadászi és a temerini Orosics családról mondható, hogy bizonyosan Csengődön ragadtak. Lehetséges, hogy még más korai telepesek is gyökeret eresztettek, — erről a halotti anyakönyvből lehet majd meggyőződni. Meglepő, hogy az első telepes vadkertiek közül csak a Martin család ivadékára bukkantunk. Ez nem jelenti azt, hogy a többiek mind továbbadtak csengődi földjükön, mivel tudjuk: Eifert Pálnak és Mayer Jánosnak 1913-ban tanyás gazdasága volt Nagy-Csengődön, de arra enged következtetni, hogy a különben tehetős vadkerti sváb családok (pl. Eiber, Katzenbach, Windecker család) közül hosszabb ideig kevesen tartották meg Csengődön vásárolt földjüket, illetőleg nem települtek oda — hanem csak művelték vagy műveltették ott telepített szőleiket. Az viszont nem meglepő, hogy az első telepes bácskaiak közül kevesen maradtak a csengődi homokon. A korántsem teljes anyakönyvi adatgyűjtés alapján levonhatjuk azt a következtetést, hogy az első telepesek nagyobb része nem tartotta meg a Csengődön vásárolt homokföldet, de túlzás azt állítani, hogy „egymásnak adták a vándorbotot". Csengődön is számolhatunk azzal, mint Tázláron, Szentimre pusztán, hogy többen tőkebefektetésnek tekintették a földvásárlást és alkalmas időben haszonnal továbbadták a filoxéra után fölértékelődött homokot. Az elvándorló telepesek helyébe újak érkeztek: húsz esztendő házassági anyakönyvei azt mutatják, hogy legtöbben Akasztóról. Akasztón születtek a •si F. SZABÓ Géza é.n. 260. 15

2 Csengőd, Rk. plébánia. Házasultak (egybekeltek) anyakönyve 1899-től. Az anyakönyvi adatokat Bárkányi Ildikó néprajzkutató (MFM) cédulázta. 98