Juhász Antal: A Duna-Tisza közi migráció és hatása a népi műveltségre (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Csongrád Megyei Levéltár, 2005)

VII. ÖSSZEGEZÉS. KITEKINTÉS

pesek mezőgazdasági munkásai, a szőlőtelepek szakmányosai lettek. A belteleknek parcellázott házhelyeken utcás, de kezdetben ritkán beépített településsűrűsödés Kömpöcön, Szendászlón, Szentimre pusztán, Ottömösön és Pusztamérgesen jött létre. A haszonbérlő dohánykertészek lakta Puszta-Péteri területünkön egyedüli, ún. telepítvényes kertészfalu, amilyenek a 18-19. században Dél-Magyarországon Csongrád, Csanád, Torontál megyében tucatjával létesültek. Utóbb más pusztákon is osztottak házhelyeket, középületek (iskola, kápolna, templom, az önálló községgé nyilvánított pusztákon községháza stb.) létesültek, de mindez lassú, több helyen évtizedekig tartó folyamat, aminek a háttere a puszták tagolt, néhol áttételes közigazgatási és egyházi hovatartozása volt. A parcellázások után sok helyen épültek tanyasorok, amelyek keletkezésének körülményeiről a kutatás új ismereteket hozott. Ezek a migráció települési fejleményei. 2. A pusztákon megtelepülő családok sokfelől érkeztek, de kutatásaink fontos tanulsága, hogy meghatározó többségük a Duna-Tisza közi nagytájról való. E nagytájnak a 16-17. században helyenként elpusztult, helyenként meggyérült, másutt folyamatosan megülő népessége a 18. század elejétől a 19. század közepe tájáig regenerálódott, a városok egyes rétegeiben népfölösleg alakult ki, és a túlnépesedő települések a belső népmozgás kiindulópontjai lettek. A vizsgált puszták népességének fő kibocsátó települései, északról dél felé haladva: Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kiskőrös, Soltvadkert, Kiskunmajsa, Csongrád, a KözépTisza-vidék néhány községe, Kistelek és Szeged. Telepes rajokat bocsátott a terület északi pusztáira több jászsági, Tápió-menti falu, a déli fekvésű pusztákra több észak-bácskai és dél-tiszántúli település. 3. A migrációban résztvevők társadalmi színképe igen összetett, „leképezte" a kibocsátó alföldi városok, faluk, tanyák tagolt társadalmát. Jelentős rétege szegényparaszti, de számottevő a kisparasztok és a birtokaprózódás miatt gazdasági-társadalmi helyzetükben lecsúszó gazda-családok aránya. A telepesek egy szűkebb csoportja módos paraszt, cívis és vállalkozó kereskedő illetve úri birtokos. Fontos megjegyeznünk, hogy azok a korábbi zsellérek, kisparasztok, gazdasarjak, akik meggyökeresedtek a fölosztott pusztákon, általában javítani tudtak családjuk életkörülményein. Ez nem sikerült minden családnak: a lehetőségeiket meghaladó bankkölcsön törlesztése, a rossz időjárás vagy a kedvezőtlen értékesítési viszonyok miatt, helyenként és időnként a migránsok egyharmada-fele földjét átadni és tovább vándorolni kénysterült. Az „elbukott" telepesek földjére mindig volt vevő. 4. A felparcellázott középlegelőkön és úri birtokokon megtelepülök anyagi kultúrájában az utókor kutatója sajátos kettősséget fedez föl. Egyfelől a szegényés törpebirtokos réteg magas aránya, az átlagosnál mostohább természeti körülmények, főleg a homok megkötéséért folytatott szívós küzdelem az anyagi műveltségnek egy tradicionális, több más tájon már meghaladott szintjét kon366