Juhász Antal: A Duna-Tisza közi migráció és hatása a népi műveltségre (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Csongrád Megyei Levéltár, 2005)

VI. A MIGRÁCIÓ HATÁSA AZ ANYAGI MŰVELTSÉGRE - 1. Településforma, hajlék, lakóház

Alföldön - elterjedt a tanyás gazdálkodás és a gazdálkodók jelentós része, dacolva a hatóságok tilalmaival, a mezei munkák idejére, sok helyen tartósan tanyájára költözött. A parasztgazdaságok központja a városi, falusi házból illetve szálláskertből a tanyára helyeződött. Részint a mezei gazdálkodás megváltozott körülményei adnak magyarázatot arra, hogy a közlegelőket jussoló, vásárló és bérlő parasztok ott építkeztek és tanyán telepedtek meg. Másfelől számba kell vennünk azt, hogy a pusztákra települők nagy része korábban tanyán élt, tanyai családból származott, és akik falusi zsellérek, dohánykertészek, kubikosok voltak, azok is jól ismerhették a tanyán folytatott gazdálkodás előnyeit. Tanyaföldet bírni, tanyán gazdálkodni az adott korban elérendő célt, mintát jelentett sok parasztcsalád számára. Az adott kor alföldi mezőgazdászatának és települési viszonyainak ilyen feltételei, tendenciái játszottak szerepet abban, hogy a parcellázások után a telepesek nem falukban, hanem pusztai földjükön telepedtek meg. Beltelket kezdetben és a későbbi házhelyosztás során is szegényparaszt családok vásároltak, amire a szanki, tázlári telek-parcellázások szolgáltattak példákat. Falusi településmag ott alakult ki és fejlődött hamarabb, ahol nagyobb volt a szegényparaszti réteg aránya: Puszta-Szentimrén, Pusztamérgesen, Csengődön, Kömpöcön. A részfejezetekben említettük, hogy kevés tanyai gazda vett falusi házhelyet, és akik vásároltak, azok is csak az 1920-30-as években kezdtek beköltözni. Számos tanyai gazdacsaládban azért kitapintható elődeiknek az a szokása, hogy idős napjaikra belterületi házat építenek (vagy vesznek) és oda költöznek. Külön kell röviden áttekintenünk az önálló pusztából önálló közigazgatású községgé szervezés szövevényes folyamatát. Mivel a községgé válás nem mutat föltétlen szerves összefüggést a falu mint településforma kialakulásával, ez tulajdonképpen nem településnéprajzi és népesedéstörténeti értekezésünk kompetenciája. Ezért csupán a benépesülő pusztákból létesített községek, mint önálló közigazgatási egységek korszakolására szorítkozunk. Puszta-Péteri dohánykertész telep külön kategóriát képez, legkorábban azt nyilvánították önálló községgé (1868). A sajátos az, hogy mint hét-nyolcszáz lelket számláló kertész telepítvény, már több évtizede igazi falu volt. Az 1871. évi községi törvény után területünkön öt önálló puszta kapta meg a községi önállóságot: Páhi (1871), Tázlár (1872), Alsó-Pusztapéteri (Pétermonostora: 1873 - Puszta-Péterivel egy körjegyzőséget alkotott, majd 1900-ban Pálmonostora néven egyesítették a két községet), Jászszentlászló (1874), Szánk (1874). Ez a községgé szervezés első korszaka. A második korszaknak a 20. század elejével kezdődő több mint egy évtizedet tekintjük, azokban az években hat puszta kapott községi „besorolást": Orgovány (1901), Bócsa (1906), Öttömös (1908), Pusztamérges (1908), Csengőd (1913) és Pusztaszentimre (1918). Az egyik legkülönösebb települési fejle343