Juhász Antal: A Duna-Tisza közi migráció és hatása a népi műveltségre (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Csongrád Megyei Levéltár, 2005)
V. A MIGRÁCIÓ ÉS A TÁRSADALOM ÖSSZEFÜGGÉSEI - 1. A helyi társadalom tagolódása
jövőjét. Tömörkény István írta, hogy Szeged határában hat hold az a legkisebb föld, amiből egy tanyai család a homokon megélhet. „A kisebb darab már nem ád élhetést, az már kevéske ahhoz, hogy tanyát lehessen rajta venni, ... hat hold földön alul csak úgy lehet megélni, hogy napszámba jár az ember is, meg az asszony is ... Nem is igen tartós az ilyen kis földön élő embernek a maradása." 55 8 Tömörkény táj- és életismerete az idő tájt - a 20. század elején - rögzült elbeszélő prózájába, amikor a szegedi kirajzás második nagy hulláma elárasztotta a felparcellázott homokpusztákat, így kortársként hitelesíti adatszolgáltatóink emlékezéseit. Azok a szegedi, kisteleki, majsai, félegyházi parasztok, akiknek nagyapjuk, apjuk földet jussolt, ók maguk is földet birtokoltak, de tapasztalták a juss elaprózódását, iparkodtak földet vásárolni. Mivel a túlnépesedett határban nem volt földkínálat és a közlegelőkön sem árvereztek haszonbéres földet, inkább elvándoroltak, - kockázatot is vállalva a távoli homokpusztákon —, hogy a családi gazdálkodást nagyobb földterületen folytathassák. Eladott vagyonuknak négyöt-hatszorosát, néhol, szerencsés árverési körülmények között vagy rosszabb minőségű homokon többszörösét tudták megvenni. Ilyenek voltak a Tázlárra és Bócsára települt Dobó, Csipak, Égető, Lázár, Nacsa, Kádár Német, Papp, Vass család, a Bugac és Monostor pusztára költöző Börcsök, Korom, Kunszabó, Szűcs család, a Pálosra költöző Daka, Fodor, Gera, Ónozó, Palotás, Vetró család tagjai és sokan mások. Kisparaszt- és kisgazda-ivadékok, akik szorgalommal és nem kevés termelési tapasztalattal gyökeret eresztettek a pusztákon, többen gazdasorba emelkedtek, virilis gazdává váltak. 3. A földet vásárlók harmadik rétege jelentős tőkével rendelkezett és meglévő gazdasága kiegészítésére szerzett pusztarészt, illetőleg tartotta meg pusztai részesedését, gyakran azzal a szándékkal, hogy fiaira nagyobb vagyont örökíthessen. Ebbe a csoportba nagygazdák és vállalkozó kedvű, középbirtokosnak nevezett módos gazdálkodók tartoztak, közöttük kunszentmiklósi, lacházi, szabadsállási redemptus-ivadékok is, mint pl. Szánkon a Deli, László, Somogyi, Orgoványon a Király, Józsa, Tekes, Tóth család több tagja. A beköltözők közül a Bócsán nagy pusztarészeket birtokló soltvadkerti Font, Gáspár, Katzenbach család, a Szendászló pusztán megtelepülő Kalmár, Kordás, Forczek, Rácz, Tápai, a Pálos pusztai Muraközi és Péter Szabó, a Szabadjakab-szállás pusztai Felföldi, Ördög, Sári, Volford család sorolható, több más mellett, ebbe a szűkebb társadalmi rétegbe. Némelyek több száz hold homokpusztát birtokoltak, élelmes vállalkozók az 1880-90-es években különösen a móricgáti, szanki redempciós-jussok felvásárlásával jutottak nagy vagyonhoz. Többnyire állattenyésztéssel: szarvasmarha- és birka tartás sal, csikóneveléssel tették jövedelmezővé birtokukat. Ök építtették a benépesülő pusztákon az első járgányos szárazmalmokat és szélmalmokat. 55 8 TÖMÖRKÉNY István: Földragasztás irányában. In: Barlanglakók. Bp. 1959. 330. 307
