Juhász Antal: A Duna-Tisza közi migráció és hatása a népi műveltségre (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Csongrád Megyei Levéltár, 2005)

I. BEVEZETÉS - 1. A kutatás tárgya és célja. Kutatási előzmények

szerzői foglalkoztak.

5 A szaktudomány nagy nyeresége Tálasi István a Kiskunságról megjelent történeti-néprajzi szintézise. Néprajzkutatók a nagytáj Kiskunsághoz nem tartozó területének népi kultúráját is tanulmányozták: Bálint Sándor a szegedi nép Duna-Tisza közére irányuló „kirajzását", Für Lajos a kertkultúrás tanyák kialakulását és gazdálkodását, a Bárth János szervezte munkaközösség az 1734-ben telepített Kecel népi műveltségét és történetét, Balogh István egy jászszendászlai árutermelő tanyai gazdaság működését, üzemszervezetét, Juhász Antal és Sztrinkó István a táj — kiváltképp — a homokhátsági tanyák népi építészetét kutatták.

6 A Duna-Tisza köze középső: mai Bács-Kiskun és Csongrád megyei területéről 1985 tájáig publikált újabb történeti és néprajzi kutatások szemléje is mutatja, hogy a táj újkori településtörténetében maradtak még föltáratlan vagy alig ismert területek. Ez a fölismerés indított arra 1986-ban, hogy munkaközösséget hívjak életre a régió 18-20. századi települési, benépesedési folyamatainak kutatására.

7 A számos településre kiterjedő, két és fél évszázados időhatárú munkaközösségi kutatás keretében magam a közbirtokossági és uradalmi tulajdonban lévő puszták kiosztásának és benépesedésének föltárását tűztem ki célul. Témaválasztásomat két meggondolás motiválta: 1. a kutatási előzmények áttekintése arról győzött meg, hogy a hazai társadalomtudományok a puszták 19-20. századi benépesüléséről rendelkeznek viszonylag legkevesebb ismeretanyaggal, így e folyamat kutatása ígér, illetőleg hozhat leginkább újat — ismeretekben és a téma történeti, társadalmi, kulturális összefüggéseiben egyaránt; 2. Szeged környéke: Szeged, Dorozsma, Kistelek határa és a szomszédos Pallavicini uradalom településnéprajzának korábbi vizsgálata a számbavehető források ismeretében és terepismeretben jól hasznosítható előtanulmányt jelentett. Egyfelől a 19. század közepétől az 1930-as évekig benépesült puszták nagy kiterjedése, másfelől a forrásfeltárások idő- és munkaigénye tette szükségessé a kutatóterületünk szűkített körülhatárolását. Miután Kiskunhalas és Kecskemét közlegelőinek kiosztásával Papp László és Szabó Kálmán, a halasi és majsai pusztákon megtelepülő szegediekkel Bálint Sándor, Kecel tanyáival Bárth János s FENYVESI László 1985., KISS József 1979., 1985., BÁNKINÉ MOLNÁR Erzsébet 1994., JANÓ Ákos (szerk.) 1965., ILLYÉS Bálint én. FEKETE János: Kiskunfélegyháza településfejlődése és utcaneveinek története. 1974., CSÍK Antal - KOZMA Huba - TAKÁCS András: Kiskunmajsa története. 1981. s BÁLINT Sándor 1974., BALOGH István 1980., FÜR Lajos 1983., BÁRTH János (szerk.) 1984., JUHÁSZ Antal 1969., SZTRINKÓ István 1978., 1987. 7 A munkaközösségben, az OTKA három ciklusban nyújtott pályázati támogatásával néprajzos muzeológusok (Bárkányi Ildikó, Bárth János, Fodor Ferenc, Sztrinkó István, Szűcs Judit), történészek (Kőhegyi Mihály, Sz. Körösi Ilona, Merk Zsuzsa), vajdasági néprajzkutatók (D. Beszédes Valéria, Kovács Endre) és 1997-1999 között a Szegedi Tudományegyetem néprajz szakos hallgatói folytattak anyagfeltáró és feldolgozó munkát. 12