Erdélyi Péter - Szűcs Judit (szerk.): Múzeumi kutatások Csongrád megyében, 2001 (Szeged, 2002)
HELYTÖRTÉNET - Erdélyi P.: Parnasszus és kutyakorbács (Egy közgyűlési vita Szentesen Móricz Zsigmondról 1931-ben)
Parnasszus és kutyakorbács 85 Móricz Zsigmond értesülve a Csongrád vármegyei kisgyűlésen történtekről és az országos visszhangról a következőket nyilatkozata a Pesti Napló másnapi számában bocsánatkérő hangon: „Én bocsánatot kérek a nemzettől, boldogan és teljes szívvel, ha akaratlan nemes érzületeket bántottam meg. Ha fájdalmat vagy sérelmeket okoztam... Azonban ugyanúgy elvárom mindenkitől, aki személyes hiúság vagy politikai célok miatt támadott meg, se nem hajlandó belátni, hogy távol áll tőlem minden nemtelen szándék, amivel meggyanúsítottak, hogy ők is bocsánatot kérjenek tőlem.”14 De sem a móriczi bocsánatkérő szavakat idéző Alföldi Újság másnapi cikke, sem annak közgyűlési felolvasása az eredetinek nem oszlatta el azt az érzelmileg túlfűtött hangulatot, ami az április 29-ei közgyűlés hangnemét meghatározta. A közgyűlés 37. napirendi pontja volt a zempléni körirat vitája, amely során az elsőként felszólaló Böszörményi Jenő felolvasta a Pesti Naplóban megjelent móriczi bocsánatkérő cikket, és a jelenlévőket arra szólította fel, hogy keresztény szellemben vegyék azt tudomásul, valamint „indokoltnak látja”, hogy a kisgyűlés javaslatával szemben a törvényhatósági bizottság a bocsánatkérő nyilatkozatot fogadja el, és a körirat felett térjen napirendre.15 A megbékélést hirdető felszólalásra dühödt és indulatos kifakadások válaszoltak: dr. Cicatricis Lajos és dr. Négyesi Imre - akiknek felszólalása élesen bizonyította, hogy Móricz müveit és a vitatott cikket is csak felületesen ismerik - hatalmas ívű vádbeszédeket vonultattak fel az író hazafiatlansá- gának igazolására. Cicatricis irodalmi műveltségét fitogtatva hajthatatlan, „bocsánatkérés ide vagy oda, ilyen súlyos sértést egyszerű pardonnal elintézni nem lehet.” Fejtegetésének további részében a politika és az irodalom viszonyáról is. Ebben Móricz szerepéről a következőket harsogta: „Móricz azt mondja, hogy ő csak író, ő csak az irodalommal foglalkozik, de tovább már beismeri, hogy politikát űz. Ez így is van, mert az irodalmon keresztül be akarja oltani közösségébe az ő politikai meggyőződését és az irodalmat beszennyezi a politikával ... az irodalom a nemzeti léleknek a kivirágzása, de gyökere mélyre nyúlik. Nemzeti irodalom az, amely a nemzeti karakterből fakad és annak lelkét tárja fel. Akiket Móricz lekicsinyel: Dugonics, Petőfi, Virág, Gyulai, Széchenyi stb., azok annak az öntudatnak voltak reprezentánsai.” Ezek után még arra is maradt energiája, hogy lesújtson a Nyugatra, így: „A Nyugat íróinak legnagyobb bűnéül rója fel, hogy céhet alkotnak, melynek hivatása az, hogy dekadens szellemükkel elárasszák Budapestet, s azt beoltsák a magyar ifjúságba, sőt már az iskolákat is meg akarják vele fertőzni.”16 A vármegye felsőházi tagjának beszédét is közbeszólások kísérték. Az Alföldi Újság tudósítója szerint többen Móriczot éljenezték, s Cicatricis szövegét a „nem ért hozzá” közbekiáltással minősítették.17
