Erdélyi Péter - Szűcs Judit (szerk.): Múzeumi kutatások Csongrád megyében, 2001 (Szeged, 2002)
RÉGÉSZET - Kőhegyi M. - Vörös G.: A vaskúti szarmata kori halomsírok
KŐHEGYI MIHÁLY-VÖRÖS GABRIELLA A vaskúti szarmata kori halomsírok Régészeti lelőhelyeink közül kétségkívül a halmokkal és a földvárakkal foglalkoztak a legkorábban és legtöbbször amatőr kutatók, és szakemberek egyaránt (KULCSÁR 1998. 40.). Különös ellentmondásnak látszik, hogy az intenzív kutatás dacára sokszor éppen ezekről az objektumokról alig tudunk valami bizonyosat. A vaskúti földvárral és a közvetlen környezetében található halmokkal is pontosan ez a helyzet. Az első ásatás 1868 júniusában volt Rómer Flóris vezetésével, amikor a 12 halom közül négyet tártak fel. Az első ásatásról négy dokumentum maradt meg: a helyszínen készített jegyzőkönyv, Rómer rajzai és naplója, valamint közleménye vallanak az ásatás mozzanatairól és az eredményeiről (KŐHEGYI-VÖRÖS 1999. 227-228.). A továbbiakban ugyan nagyon sokszor és sokan említik - különösen a halmokat -, de újabb kutatásra csak az elsőhöz képest pontosan 70 évvel később, 1938-ban került sor. Ekkor a hazai régészet egy másik nagysága, Tompa Ferenc kereste meg a helyszínt és végzett terepbejárást. 1941-ben szeptember 15 és 20 között sort kerített egy rövid leletmentésre is. Az ásatás célja elsősorban a földvár megkutatása volt, de a rövid idő alatt a 12. halom feltárását is elvégezte. Ebben azonban sírt nem találtak, és annak sincs nyoma, hogy közvetlenül az ásatás után, vagy később a 12. halomból bármilyen lelet közgyűjteménybe került volna (KŐHEGYI-VÖRÖS 1999. 230-236.). Tekintettel arra, hogy újabb kutatások máig nem voltak a területen, a lelőhellyel való foglalkozás az említett két ásatás szerény eredményeit elemző, de jobbára csak említő, sokszor ellentmondásos vélemények idézésében merült ki (KULCSÁR 1989. 149-151). Az a különös, bár tudományunkban sajnos nem egyedülálló, hogy a kutatók egészen máig, tehát 130 éven keresztül, úgy sorolták be különböző csoportokba a lelőhelyet, és úgy nyilatkoztak többek között pl. a földvár koráról, hogy a véleményalkotás alapjául szolgáló régészeti leletanyagával érdemben nem foglalkoztak, legalábbis közzétételére senki nem vállalkozott. A földvár, Baján őrzött leleteit az MFMÉ V., 1999. kötetében (217-259) írtuk le, és napvilágot látott az ásatások összes fellelhető dokumentuma is. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a halmokból származó tárgyak rendkívül egyoldalú csoportot alkotnak, mert többségben vas alkatrészek, melyek koporsókhoz, ill. sírkamrához tartozhattak. Párducz Mihály ugyan 1959-es munkájában röviden ismertette e tárgyakat, ennek ellenére úgy gondoljuk, hogy újabb, minden részletre kitérő közzétételük jó alapja lehet a további vizsgálatnak, elemzéseknek.
