Erdélyi Péter - Szűcs Judit (szerk.): Múzeumi kutatások Csongrád megyében, 2001 (Szeged, 2002)
NÉPRAJZ - Ifj. Lele József: Hit és pedagógia, avagy zárdaiskolai emlékeim
190 Ifj. Leie József hársfánál kerengés közben gondolatainkban megalkottuk a fogalmazást: ki melyikről akart a második fogalmazásórán írni. Az iskolába úgy érkeztünk vissza, hogy az órák közötti szünetben még egy kicsit futkározhassunk. Becsöngetéskor már a helyünkön ültünk. Asztalunkon már várt a vonalas irkalap és a hegyezett ceruza, és szépen megírtuk a fogalmazást. írni szeretők olykor mind a két témáról fogalmaztak, de a megtanult szerkezeti rendet: bekezdés, tárgyalás, befejezés - be kellett tartani. A fogalmazás alá egymástól négy centis távolságra kellett nagy H-t (helyesírás), nagy T-t (tartalom) és nagy K-t (külalak) írni, s utánuk kettőspontokat. Harmadik osztályban már a fogalmazásokat tolihelyes, az asztalunkba mélyített tintatartóba mártható tollal írtunk, s vigyáztunk, hogy „pocát” (tintafoltot) ne ejtsünk. Ekkor a füzeteinkben kellett tartanunk itatóspapír szeleteket. Ahogyan a ceruzával írásnál a maszatolást, úgy a tintával írásnál a tintafoltokat is „leosztályozta” a tanító nővér. De soha nem pörölt velünk. Talán éppen azért legközelebb már nagyon ügyeltünk arra, hogy az irkalap tiszta legyen. Nagy dolognak számított az is, hogy abban a sorrendben, ahogy az asztalainknál ültünk, felolvashattuk írásainkat. Ez is azt segítette bennünk, hogy mindig nagy odafigyeléssel hallgassuk az órákat és a fogalmazásokat, egyéb írásokat, benne a számolást is. Nyugodt lélekkel állítható, hogy a zárdában öröm volt a tanulás: minden nap okosabbak lettünk. A szorgalom és a magaviselet megtartására szolgált a kockás füzet lapjaiból kétrét hajtott kisingecske. Olyan volt az alakja, mintegy rövid ujjú ing, amely úgy volt kivágva, hogy 80 kocka legyen benne. Egy-egy jócsele- kedetéri egy-egy kocka két szélét kis ollóval fölvágtuk és fölhajtottuk. Hajtogathattunk akkor, ha gyengébb pajtikánknak (a pajtika szót megmagyarázom) segítettünk, ha segítettünk az udvarban összegyűjteni a faleveleket, ha gyakran mentünk a kápolnába imádkozni, ha jól viselkedtünk és előre köszöntünk akár a folyosókon, akár az utcán a nálunk akár egyetlen évvel idősebbeknek. S akkor is, amikor a kereskedelmisek vagy a tanítóképzősök jelezték Angelika nővérnek valamely jó cselekedetünket. Jómagam sokat ministráltam szülőfalum templomában, amit a plébános kis papíron igazolt, s mely igazolás nyomán is vághattam és fölhajthattam egy kockát. Nyári vakációim idején éppúgy kellett minden nap írnunk, hogy miként teltek azok, mint ahogyan a karácsonyi és a húsvéti szünet idején. Erre egy húszoldalas vonalas irkánk volt, a naponta írt beszámolókat alá kellett íratni szüléinkkel. A nyári szünetben írt napló írásáért attól függően kaptunk egyest, kettest vagy hármast, hogy szépen írtunk-e és igazat, mely utóbbira garancia volt a szülő aláírása. Abban az időben az egyes volt a legjobb jegy, a hármas a legrosszabb. Utóbbit senki sem kapott, mert mindegyikünk egyest kívánt kapni. Kettes elő-előfordult, hiszen a játszani szeretők olykor elfelejtkeztek a naplóírásról, és olykor napokat is egyidőben írtak meg
