Erdélyi Péter - Szűcs Judit (szerk.): Múzeumi kutatások Csongrád megyében, 2001 (Szeged, 2002)
NÉPRAJZ - Ifj. Lele József: Hit és pedagógia, avagy zárdaiskolai emlékeim
Hit és pedagógia, avagy zárdaiskolai emlékeim 191 nagysietve és csúnyán. Nyári szünet után szüléinktől, nagyszüleinktől is kaptunk kis papírokat, felírt dicséreteket, amelyekért megintcsak vághattunk föl kockákat kisingecskénken. Akinek elfogyott a fölvágni való kockája, az magaviseletből és szorgalomból kapott egy-egy egyest az osztálynaplóba. Második osztályos korunkban addigi életünk egyik nagy eseménye volt, hogy már mint az első szentáldozáson túl lévők, tagjai lehettünk a Szívgárdának. Tagságunkat egy olyan szentkép igazolta, amelynek egyik oldalán a kis Jézus volt látható, amint kisgyermekeket fogad ablaka alatt, a másik oldalon pedig egy szép Jézus-ima volt olvasható. Tagságunkat fogadalommal erősítettük meg. Ennek a gyermekmozgalomnak az életrehívója P. Bíró atya volt, kinek (szent)képét is őriztük imakönyvünkben. A Szívgárdisták egymást pajtika néven szólították és emlegették. Ezt a jelzőt később az úttörő mozgalom pajtás-ra változtatva sajátította ki, de az a szellemiség már messze nem a vallásos hitet tükrözte. Mint ahogyan a pajti foglalkozásokat sem tudta semmiben sem helyettesíteni a később őrsi foglalkozás. Más volt a célja a pajti foglalkozásoknak és merőben más a kisdobosvagy úttörőprogramoknak. A szívgárdisták a Bibliát és a katekizmust tartották legfőbb olvasmánynak, amelyekből tisztességet, jó erkölcsöt, emberré nevelődést tanulta, míg a kisdobosoknak és az úttörőknek a pártállam határozta meg a marxista-leninista irányt. Ily módon a keresztény szellemiségben nevelődöttek és a politikai ideológia neveltjei közti morális különbség mindvégig meghatározta az egyik és a másik generáció érdemi és értelmi szintjét, megnyilatkozásaikat, emberi és jellembéli voltukat. A zárdában a hittan egy volt a sok tantárgy között, vagyis nem volt kiemelt óraszám sem Bibliából, sem katekizmusból. Hittanórákat az alsóvárosi ferencesek tartottak, heti két alkalommal. És éppúgy osztályozta a plébános, mint Angelika nővér a többi tantárgyat. Alsó tagozatban egy osztályt, annak minden tárgyát egy apáca tanította, így módjában állott mindegyikünkre külön-külön is figyelni. Emlékszem, mily nagy boldogsággal tanultuk, majd harsogtuk az Eucharisztikus himnuszt (Győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat), az Árpádok himnuszát (Isten hazánkért térdelünk elődbe) és megannyi, a különböző egyházi ünnepekre tanult énekeket. Az apácák éppen úgy tahítottak bennünket a hangos és érthető köszönésre, mint otthon a szüléink. Az apácák ezen túl szép járásra is tanítottak minket: nem a sarkunkra léptünk katonás léptekkel, hanem a talpunkra, hogy amikor a folyosón megyünk, kopogásunkkal ne zavarjuk az osztályokban tanuló diáktársainkat. Az egyházi iskolákban, így az alsóvárosi zárdában is kiválóan képzett pedagógusok oktatták és nevelték a növendékeket. Mindenekelőtt a tízparancsolat és a házi áldás szellemében. Mai megfogalmazással jellemformáló tanrendi órák voltak heti két alkalommal, melyeknek beszélgetések volt a hivatalos ne
