Erdélyi Péter - Szűcs Judit (szerk.): Múzeumi kutatások Csongrád megyében, 2001 (Szeged, 2002)
NÉPRAJZ - Ifj. Lele József: Hit és pedagógia, avagy zárdaiskolai emlékeim
188 Ifi. Lele József iskoláról, az ott tanítókról, a példaképekről és szentekről, az ott tanulókról és az ott végzettekről, hogy szinte elragadott bennünket. Elmondta, hogy a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek rendjét Gerhardinger Boldog Mária Terézia alapította 1799-ben Szent Ágoston regulája, valamint Fourier Szent Péter és Boldog Alix Le Clere 16. századi szabálya szellemében. A kongregáció lelki küldetése, karizmája: hirdessük az Örömhírt, és egész életünket azért az egységért áldozzuk, amelyért Jézus Krisztus küldetett. Iskolánkban és az élet minden területén az oktatás és nevelés a fontos célkitűzés volt. Számunkra a nevelés azt jelenti, hogy az Isten képére és hasonlatosságára teremtett embereket teljes kibontakozásukhoz segítjük és képessé tesszük arra, hogy latba vessék adottságaikat Föld emberhez méltó alakításában. Abban a meggyőződésben nevelünk, hogy az ember megváltoztatásával megváltoztatható a világ is. Az alapító maga is tanítónő volt, aki hármasával-négyesével küldte ki a nővéreket a falvakba, tanyavilágba, a legszegényebbekhez, azokhoz, akik még ebben a környezetben is a legkiszolgáltatottabbak voltak: a gyerekekhez, a fiatal lányokhoz. 1858-ban Temesváron vetette meg a magyar tartomány alapjait. Szegeden 1873-ban indították a nevelést, tanítást. Az iskolák mellett árvaházakat is működtettek. Középfokú tanintézetük - többek között - Szegeden volt. 1923-tól Szeged lett az anyaországban maradt Szegény Iskolanővérek tartományi központja. (Angelika nővér szavait szinte újra hallani véltem, amikor Puskely Mária Szerzetesek című, Budapesten 1990-ben megjelent könyvében az ide vonatkozó részt olvastam.) Már az első órákon megéreztem, mily nagy a különbség a tápai tanítók és az apácák tanítása között. Elsősorban azzal, hogy halkan beszéltek, a táblára szépen írtak, az olvasást úgy tanították, hogy szinte meséket hallottunk, amikor a hangsúlyozást hallgattuk. A számolást hangosan együtt mondtuk, már ami az egyszeregyre vonatkozik. De ez még később következett. Az első napon a névsor felolvasásakor föl kellett állnia annak, akinek a nevét mondta a kedves nővér. És el kellett mondani, hol lakunk, hogy hívják szüleinket és testvéreinket. Nem sokan voltunk az első A-ban. Mégis, csak néhány társamra emlékszem, mint a Bárkányi testvérekre: Máriára és Lászlóra, Nacsa Mihályva, Kenderesi Andrásra, Solymosi Sándorra, Tóth Tiborra, Papp Takács Sándorra, Hajdú Balázsra és a kis termetű Garnai Józsefié. Lányok közül a tápaiakon kívül Egri Ilonává, Kőhalmi Évává, Pluhár Klárává, a többiekre nem. Annak ellenére, hogy elvileg elsősorban a szegény családok gyermekei számára emelték a mi iskolánkat is, sok tehetős család is ide íratta gyermekét, akik meglehetős tandíjnak a dupláját fizették, vagy adták ősszel termé
