Erdélyi Péter - Szűcs Judit (szerk.): Múzeumi kutatások Csongrád megyében, 2001 (Szeged, 2002)
NÉPRAJZ - Vass E.: Az 1938. évi Eucharisztikus Világkongresszus egy résztvevő szemével
152 Vass Erika is, vót autó is. Hát ez egy nevezetes utca, a József körút. Itt vót égy patika, itt mög óriási forgalom. Nahát akkó innen még vissza tudunk menni. Bandi, jegyezzük meg ezt a patikát! Akkó tudjuk. Most mörre mönjünk? Hát gyerünk bal kéz felé! Majd ha visszagyüvünk, akkó itt a patikánál tudjuk az utat. Addig möntünk, még csak a Dunához nem értünk ki. A Horthy Miklós hídhoz. Új híd vót. Lépjünk rá, hogy megbír-é? Fő vót szallagozva, díszítve. Erre a középtájon vót égy oszlop, azon vót égy tengerésztiszt, Horthy Miklós tengerészkapitány. Itt a Duna, innen vissza tudunk ménni. Meg tudjuk ezt a hidat. Gyerünk át! Átgyüttünk a hídon. Na most már induljunk! Elindútunk erre. Most már nem tévedünk el, mer a Dunát megismerjük. A Duna elvezet minket, akárhun leszünk. Na most erre möntünk, itt már nem tudom, mörre, bócorogtunk, a Sziklakápolnába is bementünk, mentünk tovább addig-addig, hogy valahogy eljutottunk a várba. Akkó vótunk így a Lánchídnál. A Lánchíd gyönyörűen ki vót világítva, mög a többi hidak is. Az Oltáriszentség, a kehely rajta, meg a füzér rajta a villanykörték, azokbú vót minden. A Dunába is a tükre látszott a hídnak. Akkó erre is épületek vótak a Duna parton, azok is mind a szivárvány minden színében. Egész Buda, egész Pest ragyogott a sok szép világításban. Akkor Buda várban is ottan erre möntünk, arra möntünk. Vót, ahun láttuk az őrségváltást. Aztán addig-addig, hogy visszafelé a Lánchídon gyüttünk. Hát mán né erre mönjünk, amerre gyüttünk. Erre már jártunk. Gyerünk át a Lánchídon! Akkor is Pestre érünk. Majd azon az oldalon gyüvünk vissza a hídig. De itt mán vót annyi autó az úton, parkoltak, nincs is itt mán mit látni. Akkó gyerünk másik utcába, azt azon gyüttünk. Addig-addig, míg csak vissza nem gyüttünk ide a József körútra. Azt akkó a patika saroknál elfordultunk, bezörgettünk.” A fejükben működő mentális térkép szerepét mutatja, hogy bár a térkép, amin megmutatta nekem az útvonalukat, a 60-as években készült, az elbeszélés közben Jenei Gábor nem a Petőfi, hanem a Horthy Miklós hídon járt. A tájékozódáshoz rendőröktől kértek segítséget, mert az otthoni megszokott világukban a rendőrök voltak a „mindentudó” személyek. A budapesti események során sok külföldit is látott, akik közül a néger papokra, illetve indiai hívekre emlékezett eltérő antropológiai jellegük miatt. Igazi érzelmi kötődés azonban nem velük kapcsolatban maradt meg, hanem a lengyelekkel. Az ő kongresszusi jelenlétük annyira mélyen érintette őt, hogy amikor róluk mesélt, sírva fakadt. Arra a kérdésemre, hogy miért éppen a lengyelek álltak hozzá legközelebb, indokként a gyerekkori élményei és a hasonló sors merült fel. Erről így szólt: „A magyarok szerették a lengyeleket. A lengyelek meg a magyarokat. Hát ugye másokkal mindenkivel veszekedni köllött nekünk, ővelük nem. Ott vótak a Kárpátok köztünk. Hát oda menekűt, ha valaki ment, vagy Lengyelországba vagy
