Erdélyi Péter - Szűcs Judit (szerk.): Múzeumi kutatások Csongrád megyében, 2001 (Szeged, 2002)
NÉPRAJZ - Bárkányi I.: Rátkai Sándor papucsos mester adományáról
118 Bárkányi Ildikó di papucs és papucsos mesterség 19-20. századi története és a lezajlott változások gazdasági-társadalmi mozgatórugói is. Az újabb néprajzi kutatások eredményei közül Beszédes Valériának a szabadkai papucsos mesterségre vonatkozó vizsgálatait, A Vajdasági Magyarok Néprajzi Atlaszának kisiparokra vonatkozó szelvényeit, valamint Ozsváth Gábornak Rátkai Sándor szegedi papucsos mesterről készített néprajzi filmjét említeném.7 (Az elszórt, viseleti vagy kézmüvesipartörténeti, helytörténeti leírásokban található, témánkkal kapcsolatos adatok összegzése jelen esetben nem célom, bár ezek számbavételét fontos, elvégzendő feladatnak tartom.) A szegedi Városi Múzeum néprajzi gyűjteményébe megalakulásától fogva kerültek papucsos szerszámok, illetve helyi készítésű lábbelik. Érdekes módon, bár az 1905-től megindult, nagyszabású gyűjtőmunka során számos viseleti darabbal gyarapodott a néprajzi tár, papucsot nem vásároltak az alapítók. A jeles szegedi mesterség szerszámai közül is csupán három holdkés (bicskia, bicske) érdemesült múzeumi megőrzésre, melyeket a szegedi zsibpiacon vásároltak 1906-ban. 1910-ben Kun József adományozott egy talpszélsimítót a múzeumnak. Valószínűleg ekkortájt készülhettek azok a fényképfelvételek is, amelyek egy papucsos műhely enteriőrjét, illetve a piacon papucsot áruló asszonyt, illetve papucsos sátrat örökítettek meg.8 Hosszú szünet után, 1952-ben dr. Péczely Attila népzenekutató, a gyűjtemény vezetője hiánypótló gyűjtést végzett, elsősorban a Szegedi Papucskészítő Kisipari Termelő Szövetkezet tagjaiként dolgozó papucsosok körében. A vásárlás során a múzeumba került egy teljesnek tekinthető műhelyfelszerelés9, illetve annak részeként egy pár piros, hímzett bársonyfejű, szalagos, „szegedi” sarkú, hagyományos technikával készült (azaz varrott talpú és sarkú, lábon cserélhető, forgatás) papucs, valamint két pár, a korabeli divatnak megfelelő, piros kordbársonyból, illetve bársonyból készült, hímzett fejű, pomponos, szögeit japánsarkú papucs. A munkafolyamatok megjelenítését szolgálta egy kaptafára húzott, félkész, piros bársony, hímzett fejű, műbőr oldalú, japánsarkú papucs megvétele. Péczely Attila gyűjtését két évvel később, 1954-ben Nagy Dezső egészítette ki. Gyűjtése valószínűleg az általa tervezett, kismesterségeket bemutató tárlat anyagának teljessé tételét is szolgálta. A leltárkönyv szerint szintén a papucskészítő ktsz-től vásárolt 4 holdkést, egy mustát és egy fogót, majd újabb két fogót a 7 Beszédes Valéria: Örökség 2. Szabadka 1998. A papucsos 138-141. Klamár Zoltán: Kisiparok. In: A Vajdasági Magyarok Néprajzi Atlasza. CD-ROM. Szabadka, 2002.; Ozsváth Gábor: A szögedi papucs és utolsó mestere. 1998. 8 A felvételek leltári száma az említés sorrendjében: 200, 207,210. 9 Az 52 darabból álló tétel több számon került leltárkönyvbe. A szerszámokon és kaptafákon kívül (l.sz.52.1747.1-38.) alapanyagok (52.2200.1-7.) és félkész ((52.2202.1.), illetve kész papucsok (52.2203.1-4.) is szerepelnek a vásárolt tárgyak között.
