Zombori István (szerk.): A múzeumalapító : Jaksa János tanító, múzeumigazgató élete és munkássága (Szeged, Magyar Múzeumi Történész Társzulat; Móra Ferenc Múzeum, 2002)

ZOMBORI István: A Jaksa és Vangel családok története JAKSA Jánosné VANGEL Amália

Mi a szüleinkkel szemben laktunk velük. A nagy család így megelégedetten élt. De nem sokáig,jött az első világháború. Nagyszüleim mind az öt fiának, és egy vejüknek be kellett vonulni. Három fiuk, Gyula, Sándor, András hősi halottak. Apámnak, kinek neve Antal, szerencséje volt, tanult szakmája, amit ma úgy mondanánk mezőgazdasági gépész. A szegedi fémipar iskolában, levelező tagozaton, akkor úgy mondták magánúton cséplőgépvezető, ált. mezőgazdasági gépkezelő volt. így kapott felmentést és a közeli Károlyi birtokon szakmájában dolgozott, nyáron a maga cséplőgépén dolgozott és jól keresett. Kiválóan végezte a gépkezelést, ezért is sikerűit, hogy a háború végéig megmaradt katonai szolgálat alól való fölmentése. A hét testvér közül a legidősebb Ignác, szintén fölmentést kapott, mint Szentes város anyakönyvvezetője. De igen nagy hadikölcsönt kellett jegyeznie. Mikor a háborús nehézségek jöttek, a gondviselésre kijelölt András fiuk fiatal felesége a Borcsi ángyi nem tudott egyedül eleget tenni a maga földje, (árvalány volt) a férje földje, meg a két elesett öreggel. A nagyanyám már ekkor le volt féloldalára bénulva. Borcsi ángyi férje, András halála után lemondott a férje utáni haszonélvezetről is. Egymaga valóban nem tudott eleget tenni, mindössze 25, 26 éves volt. A hagyatéki pénz ami az idős nagyszüleimet megillette volna, egyenlő volt a nullával. így a szemközti nagyszülői házba szüleim lettek a gondviselők. András bácsi özvegyével végig megmaradt a régi rokoni kapcsolat, Borcsi ángy inak hívtuk. Apám, Antal 1881-ben született. Ő volt a hetedik gyerek. Sokan voltak otthon, de ahogy apám beszélte, boldog gyerekkoruk volt. Csintalanok voltak, apjuk nagyon szigorú, de igazságos volt. Anyjuk nagyon szerette őket, de ő is sokat kívánt. Szavajárása volt, ha nem tanultok és nem tanultok meg dolgozni, nem lesz belőletek csak kisbíró, aki kihordta a hivatalos leveleket, meg ő volt a falu dobosa. Apám beszélte, hogy kezdő korában a szántáson „vakborozdát" csinált. Ez egy keskeny csík, ami kimaradt a szántásból, ez az eke rossz vezetéséből lett. Amikor az apja kiment megnézni, nagyon leszidta és újra kellett szántani az egészet. Apám 1906. májusában feleségül vette anyámat, Gál Apolóniát. Őszre már Nógrád megyében, Alsópetényben egy nagy gazdaság vezetője, „botosispán". Ez az elnevezés azt jelentette, hogy magasabb iskolai végzettség nélkül vezette a nagygazdaságot, tapasztalati úton szerzett tudása alapján. Négy évig éltek ott. Anyagilag megerősödve jöttek haza. Szülői segítséggel cséplőgép garnitúrát vett és gazdálkodott az örökölt földön. Anyám 1886-ban született Mindszenten. Apja jómódú gazda: Testvérei Veronika, Pál és János. Nagyapám kiváló gazda volt. A mezőhegyesi állami ménesből származó „gidrán" lótenyészetük volt. Tíz, tizenkét ló állt az istállóban, aranyos, csengős kiscsikók körülöttük. Tanyájuk is nagy, jól berendezett, alsó és felső lakással, melléképületekkel. A tanya körül gyü68