Zombori István (szerk.): A múzeumalapító : Jaksa János tanító, múzeumigazgató élete és munkássága (Szeged, Magyar Múzeumi Történész Társzulat; Móra Ferenc Múzeum, 2002)

ZOMBORI István: A Jaksa és Vangel családok története JAKSA Jánosné VANGEL Amália

kézben csóváltuk, vigyázni kellett, nehogy tüzet csináljunk vele. Ahogy a parázs hűlt, hamu keletkezett, ezt ráfúvással távolítottuk el. Ilyen módon történt a vasalás, érteni kellett hozzá. A kenyérsütés a következőképp történt. Kellett hozzá „pár". Ez őrlésben keletkezett, a búza héja volt, apróra törte a malom. Lényege az, hogy a héjában bőven van sikértartalom. A sikértartalom lényegében megjavította és jóízűvé tette azt, amibe belekerült, így a kenyérbe is. Minél jobb minőségű volt a búza, aszerint alakult az ára. Megmértek 1 liter búzát súly szerint. Ez a mérés mutatta a búza értékét. A magyar búza világelsők közül való volt. A rádió minden nap bemondta a világpiaci árakat. Legjobb volt a „Tiszavidéki" búza. A mi falunk a Tisza közelében volt, a mi földünk is nagyon jó búzát termett, apám nagyon jól kezelte a földjeit. Visszatérve a kenyérsütéshez, tehát beáztatták a párt langyos vízbe, egy edénybe estefelé. Pár óra alatt megkelt, és kellemes szagú lett. Közben a sütőteknöbe tettük a lisztet úgy, hogy az egyik vége üresen maradt. Este folytatódott a munka. A teknő üresen maradt részében készült a kovász. A teknőre létraszerü keresztvesszőt és arra szőrszitát. Most a megkelt „párt" langyos vízzel felhígítottuk, jól elkevertük a kezünkkel és ráöntöttük a szitára. Ezen átment a lé, és a visszamaradt korpát még jól kicsavartuk, reggel a tyúkok kapták meg. A korpás léhez megfelelő mennyiségű lisztet kevertünk és a nagyfakanálhoz hasonló lapockával jól kidolgoztuk. Egész éjszaka kelni hagytuk, langyos helyen letakarva. Hajnalban langyos sós vízzel felkavartuk a kovászt, és ügyes, erős mozdulatokkal bedagasztottuk, egy óra hosszáig kellett dagasztani. Következett a szakajtás, a nagy tömegű tészát darabokra vágtuk és erős, ügyes kézzel simára kerekítettük és az elkészített szakajtóba tettük. A szakajtó gyékényből készült, mely tálhoz volt hasonló, vászonruhával béleltük, ebben újra megkelt a tészta. Ezalatt fólfűtöttük a kemencét, és bevetettük a kenyeret. Ez úgy történt, hogy hosszúnyelü sütőlapátra öntöttük a megkelt kenyértésztát, éles késsel két mozdulattal felvágtuk a kenyeret. Ettől lett púpos a kenyér, a vágás nyomán magasra emelkedett, még itt is kelt a tészta. Két óra múlva sütőlapáttal kiszedtük a kenyereket, „megmosdattuk" vízzel, a földre, nem kőre tettük hűlni. Ötször kelt meg a kenyértészla. Megkelt a pár, a kovász, dagasztott tészta, a szakajtott tészta, és a kemencébe vetett tészta. Hosszú tudást, ügyességet kívánt ez a munka. A kenyér egész hétig tartott, nem száradt ki mint a mostani bolti kenyér. A kenyérsütés végig langyos helyen történt. Ha hiba történt, egész héten a rosszul sikerült kenyeret fogyasztotta a család. Minden asszony értett a szép kenyér sütéséhez. Már kislány korukban is besegítettek, így tanulták meg a kenyérsütés nagy és szép munkáját. Az 102