Hadak Útján. A népvándorlás kor fiatal kutatóinak konferenciája (Szeged, 2000)

Takács Miklós: Népvándorláskor-kutatások Kis-Jugoszláviában, az 1990-es években

Népvándorláskor-kutatások Kis-Jugoszláviában, az 1990-es években

hátterét taglalja. V. Bikic és V. Ivanisevic pedig a szerbiai szláv régészetet foglalta össze oly módon, hogy a fentebb ismertetett „eredményeket” nem is említi (BIKIC-IVANISEVIC 1997). E két szakemberhez hasonlóan a Vajdasági Múzeum 1997-es kiállítási katalógusa szerint is már az avar korban masszív szláv jelenléttel számolhatunk a Kárpát-medence déli harmadában (POPOVIÓ, M. 1997a, 104). E koncepciót azon Marko Popovic fogalmazta újra, akire, fentebb, a szarmata-ószerb kontinuitás elméletének taglalása során pozitív hangsúllyal utaltunk. Bizonyos mértékig tehát V. Bikic, V. Ivanisevic, illetve M. Popovic is az avaroszláv koncepció híve, bár ezen elmélet elfogadása által sem igyekeznek elvitatni az avaroktól az egyes jellegzetes melléklettípusokat és/vagy temetési rítusokat.

E három, a Milosevic-korszak eszmerendszerét kiszolgáló álláspontokkal hangsúlyosan szembeforduló kutatóval ellentétben az anyagközlésekbe, illetve a részelemzésekbe „menekültek” azon szerb kutatók, akiket nem ragadott magával a Milose- vic-rendszer gerjesztette nacionalista uszítás ideológiája. Feltehetően ilyen „visszavonulás” állhatott a hátterében annak, hogy az egyik neves szerb kutató a szerb régészet vezető folyóiratának 1992/93-as évfolyamában —• tehát a boszniai háború legvéresebb szakasza idején — egy poliéder alakú hegyikristály csüngőt elemzett, egyébként mintaszerű gondossággal (VASIC 1994, 167-176). A vázolt kutatói beállítottság egy-egy további, szintén jellegzetesnek tűnő példája a Belgrád belterületén, azaz az ókori Singidunumban lelt népvándorlás kori leletek összefoglaló áttekintése (BJELAJAC- IVANISeviÍ 1991), valamint a Morava-torkolat közelében fekvő Kostolac, azaz az antik Viminacium területén feltárt gepida temető közlése (ZOTOVIC 1994). Singidunum, illetve Viminacium népvándorlás kori történetére azért is érdemes figyelni, mert Marko Popovic és Vujadin Ivanisevic feltárásai révén pontosan megismerhető e két határvár, illetve a hozzájuk kapcsolódó település topográfiája és anyagi kultúrája is (POPOVIC, M. 1982; POPOVIC-IVA- NlSEVIC 1988). Marko Popovic pedig egy további, mintaszerű közleményben tette közzé a délszerbiai Ras várában folytatott feltárásait (POPOVIC, M. 1999). Munkája nemcsak a közép-balkáni térség népvándorlás kora, hanem egészen konkrétan a szerb nép történelme szempontjából is igen nagy jelentőséggel bír. A publikáció segítségével ui. nemcsak annak a folyamata követhető, mi lett a sorsa egy bizánci erődítménynek a 6. század végén (POPOVIÓ, M. 1997), hanem az is, hogyan alakul ki a

12. században azon nagyzsupáni uralmi központ, amely végül is a szomszédok számára a szerb nép középkori nevét (Rasciani, Ratzen, rácok) adta. Magyar szempontból pedig e lelőhely egy további oknál fogva is érdeklődésre tarthat számot. Az ún. tűzelőtér környékén egy olyan övveret is napvilágra került, amelynek párhuzamai a 10. századi Magyarország felé mutatnak (POPOVIC, M. 1999, 150, SÍ. 3). Határozottan magyar eredetűnek azonban e tárgyakat a tipológiai hasonlóság ellenére sem tekinthetjük, mert a korabeli Bulgáriában is ismert volt az övveretek eme típusa (TOTEV 1986, 23. t. 2; SCHULZE-DÖRLAMM 1991, Abb. 28-29; FIEDLER 1992, Abb. 12a, Abb. 46. 3; BONEV 1993, Obr. 12. a-d).

A szerbiai kora középkori régészet egyik jellegzetessége az, hogy — a vázolt nehézségek ellenére — az 1990-es években egyáltalán nem halt el, sőt éppen hogy fellendült az antikvitás vége, azaz a szlávok balkáni megjelenését közvetlenül megelőző korszak kutatása. E kutatási irányzat kétségen felül legjelentősebb egyénisége Dragoslav Srejovic volt, 1996-ban bekövetkezett haláláig (munkái közül ld. pl.: SREJOVIC 1993). Régészeti munkásságán túl e kutatóban tisztelhettük a Milosevic-rendszer- rel szembenálló értelmiségiek, az ún. másik Szerbia egyik vezéregyéniségét. Dragoslav Srejovic központi szerepét a szerb régészetben a 65. születésnapjára összeállított, minőségi kivitelű emlékkönyv is tanúsítja (LAZIC 1997). Talán csak véletlen eredménye, de így is kifejező az, hogy e kötetben a késő antik témájú dolgozatokat egyetlen egy népvándorlás kori régészeti elemzés sem követi, hiszen egy kora bizánci mozaik elemzése után a balkáni szlávok antropológiájáról, valamint a gam- zigradi középkori temetőről olvashatunk. Dragoslav Srejovicon túl azonban több további szerb régész is közölt késő antik/kora bizánci tárgykörben olyan tanulmányt, amely a balkáni térség népvándorlás kora iránt érdeklődők számára is hordozhat tanulságokat. így újabb elemzések születtek a Jus- tinianus-kori erődépítés tárgykörében (VASIC 1995; PETROVIC 1995), és a császári paloták feltárása is további jelentős eredményeket hozott. A már nagy múlttal rendelkező Caricin Grad-i, illetve gamzi- gradi ásatásokon (JEREMIC 1995; LALOV1C-JOVA- NOVlC ET AL. 1997; BAVANT-IVANI$EVIC 1997) túl az igazán meglepő eredményeket a sarkameni épület- együttes kutatása hozta (SREJOVIC-TOMOVIC-VASIC 1996; TOMOVIC-JOVANOVIC 1997). Ez utóbbi lelőhelyen ui. egy mauzóleum maradványai is napvilágra kerültek, egy olyan kirabolt sír csekély maradványaival együtt, amelynek megmaradt mellékletei a

401