Hadak Útján. A népvándorlás kor fiatal kutatóinak konferenciája (Szeged, 2000)
Takács Miklós: Népvándorláskor-kutatások Kis-Jugoszláviában, az 1990-es években
TAKÁCS Miklós tetrachia kori ötvösség legjobb minőségű emlékei közé tartoznak (SREJOVIÓ-TOMOVIC-VASIC 1996; TO- MOVIC 1997). Fontos helyet foglal el a kora bizánci régészeti emlékanyagot kutató szerb régészek körén belül Ivana Popovic. Hiszen neki nemcsak egy vimina- ciumi feliratos és emberábrázolásos tégla (POPOVIC, I. 1994), a szerbiai lelőhelyű, 5-6. századi vaseszközök feldolgozását (POPOVIC, I. 1995), illetve a belgrádi Nemzeti Múzeumban őrzött, római kori ezüsttárgyak revízióját (POPOVIC, I. 1997) köszönhetjük, hanem a közelmúltban ő közölt egy valódi régészeti szenzációt is: egy 1992-ben előkerült, sze- rémségi arany övveretkészletet (POPOVIÓ, I. 1997a). A szíjvégből, övcsatból, hat álcsatból, egy kerek veretből, illetve egy, a maga nemében unikális, kettőspajzs alakú szíjbújtatóból álló együttesről két tényezőt érdemes kiemelni. Egyrészt azt, hogy számos részlet alapján nem lehet kétséges a vereteket készítő ötvösmester bizánci iskolázottsága, ami — joggal feltételezhetően — újabb lendületet fog adni a bizánci-avar kapcsolatok kutatásának. Másrészt viszont a publikáció határozott állítása ellenére sem tekinthető teljesen bizonyosnak az, hogy a veretek sírmellékletként kerültek volna földbe. A találó által megjelölt helyen ui. nemcsak, hogy a tanúvallomásban megjelölt temetkezés más részleteit, hanem még a rablóásatás nyomait sem lehetett meglelni. Ennélfogva pedig minden olyan elgondolás, amely a feltételezett sírban elhantolt egyén kilétét kutatja, illetve az avar hatalmi struktúrában betöltött szerepét igyekszik kideríteni, felettébb hipotetikusnak tűnik. (E problémára elsőként utalt a magyar kutatásban Kiss Attila (KISS 1998)). A Sirmium környéki övkészlet ismertetése által ismét visszatértünk a Kárpát-medence déli harmadához. Meg kell jegyeznünk, hogy a Vajdaság esetében is megfigyelhető az, hogy a Milosevic-rend- szer ideológiája által nem, vagy csak kevéssé befolyásolt kutatók a részelemzések illetve katalógusszerű feldolgozások felé fordultak, aminek következtében több, igen fontos lelet is közlésre került az 1990-es években. így például Sirmiumnál maradva: az ókori város belterületétől északkeletre, egy római kori villa rustica közelében, egy nyolcszög alaprajzú mauzóleum maradványait tárta fel Olga Brukner, az épület belsejében hat 5. század végi - 6. század eleji, germán sírral (BRUKNER 1995), Leposava Savic-Trbuhovic alapos elemzés alá vette a délnyugat-bácskai Liliomos (vagy másik nevén Lality/Lalic/Lalich) határában lelt lemezfi- bulát (SAVIC-TRBUHOVIC 1991). Dusica Minié a szerémségi Ruma közelében feltárt, templom körüli temetőt írta le mintaszerű módon (MINIC 1995), majd pedig külön is elemezte a sírmező egy lelettípusát, a pártadíszt, a fentebb már utalt, 1994-es, újvidéki konferencián (MINIC 1996). Végezetül, Ne- bojsa Stanojev katalógusszerű összegzést jelentetett meg a Vajdaság 5-15. századi telepfeltárásairól (STANOJEV 1996). A felsorolt szerzők munkájáról érdemes külön is szólni néhány szót. Az övgarnitúrához hasonlóan a sirmiumi mauzóleum leletegyüttese esetében sem túlzott az első osztályú minősítést alkalmazni. Az oktogon legközelebbi párhuzamának ui. a ravennai Theoderic-mauzóleum tekinthető. Még akkor is, ha az épületrekonstrukció (PETROVIC 1995) egyes pontjai (pl. az oktogont övező oszloprend egyes részletei) némiképp hipotetikusnak tűnnek. Másrészt pedig a feltárt sírok mellékletei is sokkal inkább gepida, mint gót jellegűek. A lelőhely egy további talányának tekinthető az, hogy a hat bolygatat- lan sír mellékletei igencsak köznépi jellegűek, azaz a vaskések, vascsatok, csontfésűk és cserépedények egyáltalán nem tükrözik vissza a sírépület gazdagságát. Áttérve a második elemzésre: a li- liomosi fibulát taglaló közlemény esetében a leírást, illetve a párhuzamok felsorolását egy olyan elgondolás részletes kifejtése követi, miszerint az elemzett tárgytípust a gotokhoz vagy gepidákhoz szokás kötni, de — a szerző felfogása szerint — a romanizált őslakosokat sem érdemes kizárni a használók köréből. Egy délnyugat-bácskai lelőhely esetében azonban talán abból érdemes inkább kiindulni, hogy a Duna-Tisza közének déli harmada — néhány ellenerőd kivételével — minden valószínűség szerint nem tartozott a Római Birodalomba, így tehát e földrajzi környezetben a romanizált lakosság léte is felettébb bizonytalan. Talán helyesebb az etnikai attribúciót arra alapozni, hogy Bóna István e területre lokalizálta a szkíreket az 5. század második felében (BÓNA 1976, 107, 126-131; BÓNA 1984, 290). Áttérve a harmadik dolgozatra: a sze- rémségi temető és a benne feltárt, 14. századi pártadíszek értelmezésének kiindulópontja — amint erre az idézett dolgozat szerzője is felfigyelt — azon tény, hogy e lelettípus a Duna-Száva vonaltól északra, azaz a Kárpát-medencében mutatható ki nagyobb gyakorisággal. D. Minictyel ellentétben azonban határozottan ki kell emelnünk azt is, hogy e tájon a 14. században a Magyar Királyság terült el. így joggal feltételezhető, hogy a Duna déli partjai közelében napvilágra került pártadíszek is a magyarországi viselet hatásaként könyvelhetők el. Ez402
