Hadak Útján. A népvándorlás kor fiatal kutatóinak konferenciája (Szeged, 2000)
Csapó János - Csapó-Kiss Zsuzsanna - Csapó János jun.: Mira használható az aminosavanalitika a régészetben?
Hadak útján. Szerk.: Bende L. - Lőrinczy G. - Szalontai Cs. Szeged 2000, 441-456 MIRE HASZNÁLHATÓ AZ AMINOSAVANALITIKA A RÉGÉSZETBEN? CSAPÓ János — CSAPÓ-KISS Zsuzsanna — CSAPÓ János jun. BEVEZETÉS A pontos kormeghatározás rendkívül fontos a régész számára, mert egyrészt lehetővé teszi a vizsgált időszak objektív meghatározását, mely egy adott környezetben bizonyos kulturális vagy technológiai szint eléréséhez szükséges, másrészt a pontos kormeghatározás nélkülözhetetlen ahhoz, hogy megértsük, miként terjedtek szét az ismeretek a Földön, vagy kijelenthessük, hogy az ismeretek a különböző területeken egymásra épülve, egymás kölcsönhatásában vagy egymástól függetlenül alakultak ki. A legkorábbi időpont, melyet történeti kormeghatározással pontosan be tudunk azonosítani, Kr. e. 3100, az egyiptomi első dinasztia uralma, melyre egy keltezhető csillagászati esemény alapján tudtak következtetni, amit több mint egy évezreddel később jegyeztek fel. A Krisztus előtti harmadik évezredet megelőző korokra vonatkozóan a régészet csaknem kizárólag a radiokarbon-kormeghatározásra van utalva, ezzel az eljárással a keltezhetőség határát mintegy 80 000 évre sikerült kitolni. A módszer csak széntartalmú anyagok esetében alkalmazható, és nem alkalmazható 80 000 évnél idősebb minták esetében sem, illetve kis széntartalmú anyagokból (agancs, csont, kagylóhéj) igen nagytömegű minta szükséges a módszerhez, amit a régész a legtöbb esetben nem engedhet meg magának. Míg az előbbi anyagokból kb. 0,2-0,5 kg anyag szükséges a radiokarbon-kormeghatározáshoz, addig az aminosavracemizáción alapuló kormeghatározás 1-2 gramm jól konzerválódott vagy fiatalabb minták esetében 100-500 milligramm fehérjetartalmú anyagból is elvégezhető. Ez utóbbi módszer igen nagy előnye még az is, hogy a kormeghatározás idejét 450-500 ezer évig is ki lehet tolni, tehát ez a módszer még ott is használható, ahol a radiokarbon-kormeghatározás már szóba sem jöhet. Fentiek miatt régészkollégáink ösztönzésére az izoleucin epimerizációját és a többi fehérjealkotó aminosav recamizációját felhasználva módszert dolgoztunk ki fossziliák korának meghatározására. Az általunk kidolgozott, munkahelyünk adottságaihoz alkalmazott, aminosavracemizáción, illetve epimerizáción alapuló kormeghatározási módszer egy olyan vizsgálat, melyet hazánkban — tudomásunk szerint — még senki sem alkalmazott, a fehérjealkotó aminosavak többségét pedig mi használtuk fel elsőként a világon — csoportosan — kormeghatározásra. Segítségével adatokat kaphatunk régen élt emberek és állatok csontjainak koráról, segítve ezzel a régész munkáját. A D-allo-izoleucinnal és a „lassú” racemizációs idejű aminosavakkal a 100 000-450 000 év közti, fehérjetartalmú régészeti leletek, a „lassú” és „közepes” racemizációs idejű aminosavak segítségével pedig az 5000-100 000 év közötti csontleletek korát tudtuk az analitikai módszer hibahatárának (D-allo-izoleucin esetében 3%, a többi aminosav esetében 5-10%) meghatározni. A D- és az L-ami- nosavak szétválasztására és meghatározására a nagyhatékonyságú folyadékkromatográfiát és egy általunk kidolgozott, a diasztereomer dipeptidek szétválasztásán alapuló ioncserés oszlopkromatográfiás módszert használtuk fel. Az 500-5000 év közötti csontminták korának meghatározására a kéntartalmú aminosavak oxidációjával és a tirozin bomlásának nyomon követésével próbálkoztunk. Ez utóbbi próbálkozásunk oda vezetett, hogy módszert dolgoztunk ki a nagy cisztintartalmú gyapjúból készült szőnyegek, ruhák és díszítések korának becslésére.1 1 Jelen írásunk terjedelme nem teszi lehetővé, hogy az aminosavracemizáció vizsgálatának kezdeteiről, a racemizáció mechanizmusáról, a fogakban és a csontokban lejátszódó változásokról, a D- és L-aminosavak szétválasztására és meghatá441
