Hadak Útján. A népvándorlás kor fiatal kutatóinak konferenciája (Szeged, 2000)
Kiss Gábor: A történeti Vas vármegye 11-12. századi templomairól
Hadak útján. Szerk.: Bende L. - Lőrinczy G. - Szalontai Cs. Szeged 2000, 3 79-391 A TÖRTÉNETI VAS VÁRMEGYE 11-12. SZÁZADI TEMPLOMAIRÓL KISS Gábor Mindenki előtt jól ismert Szent István királynak (1000-1038) azon törvénye, amelyben elrendelte, hogy „Tízfalu építsen egy templomot, amelyet két telekkel s ugyanannyi rabszolgával lássanak el, lóval és kancával, hat ökörrel és két tehénnel, 30 aprómarhával. Ruhákról és oltártakarókról a király gondoskodjék, papról és könyvekről a püspök. ” (II. törvénykönyv 1. pont: SZÖVEG 1964,24). De első királyunk hihetőleg már ezt megelőzően kötelezővé tette a templombajárást: „A papok pedig és az ispánok hagyják meg az összes falusi bíróknak, hogy ezek parancsára vasárnap mindenki menjen templomba, az öregek és a fiatalok, férfiak és nők, kivéve azokat, akik a tüzet őrzik... ” (I. törvénykönyv 9. pont: SZÖVEG 1964,18). Szent László király (1077-1095) pedig három fennmaradt törvénykönyvének különböző pontjaiban rendelkezett a templomba menekült tolvajokról (III. dekrétum 4. pont: SZÖVEG 1964, 29), a lázadás és régiség miatt elpusztult templomok helyreállításáról (I. törvénykönyv 7-8. pont: SZÖVEG 1964, 39), a templomukat elhagyókról (I. törvénykönyv 19. pont: SZÖVEG 1964. 41), az egyházon kívül való misetartásról (I. törvénykönyv 29. pont: SZÖVEG 1964, 42), továbbá — ami nagyon fontos — a templom mellé való temetésről ekképpen: „Ha valaki a vasárnapot nem tartja meg és az ünnepnapokat nem ünnepli meg, vagy a négy böjti időben és az ünnepek előestéin nem böjtöl avagy halottad nem az egyház mellett temeti el, tizenkét napig kenyéren és vízen vezekeljen. Ha az úr szolgájának testét vagy a falusi bíró a szegénysorsú idegen vagy falubeli holttestét nem viszi az egyházhoz, ugyanúgy bűnhődjék.” (I. törvénykönyv 25. pont: SZÖVEG 1964, 42). Ez utóbbi rendelkezést később Könyves Kálmán király (1095-1116) is megismételte: „A keresztények temetkezési helyei csak a templom körüli térségen lehessenek. ” (I. törvénykönyv 73. pont: SZÖVEG 1964, 57). Az 1100 körül megtartott esztergomi zsinat pedig határozott a templomi istentiszteletek rendjéről (2. pont: SZÖVEG 1964. 59), a sátorban való misemondás tiltásáról (35. pont: SZÖVEG 1964, 62), továbbá kimondta, hogy „Ha valaki az elkövetett bűnéért rárótt vezeklést elhanyagolja, s a püspöktől ezért kiközösítve e bűnében meghal, ne legyen eltemethető a templom cintermében, sem pedig a papok által. Ha valaki betegségében papot nem hivat — ha csak nem hirtelen halál volt — ugyanazon módon járjanak el vele.” (9-10. pont: SZÖVEG 1964,60). A felsorolt és idézett törvényekből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az ország területén a 12. század elejére már számtalan templomnak kellett állnia ahhoz, hogy az alattvalók ezeket az előírásokat képesek legyenek betartani.1 Még ha számolunk is azzal a lehetőséggel, hogy a rendelkezések végrehajtása vontatottan, az ország különböző részein csak nagy késéssel valósult meg, a királyi birtokokon ez mégsem lehetett így, hiszen ott a királyi ispánnak elsődleges feladata volt a törvények — közöttük az új törvényeknek is — maradéktalan betartatása. Ebben az időben pedig — a 11-12. században — az országban még a királyi birtokok hegemóniája érvényesült, és azok együttes területe az ország területének kb. 70%-ra becsülhető részét foglalta magában (KMTL 1994, 353-354). Nem lehetett ez másképp — annak ellenére, hogy határvármegye volt — Vas várme1 A törvényekben leírtakat tehát tényékként kell kezelnünk! Ez azonban természetesen nemcsak a templomokra vonatkozik, hanem minden más, azokban megfogalmazott dologra. Minderre jó példa Szent István aranypénz-verésének esete, melynek egykori létét majd egy’ évezred után, a közelmúltban Gedai Istvánnak sikerült bizonyítani (GEDAI1999). Ezek szerint tehát valószínűleg téves volt Hóman Bálint azon történészi magyarázata, hogy a Szent István-i törvényekben említett „pensa auri" kifejezés a bizánci solidus okra vonatkozott (HÓMAN 1918). Ezzel a kifejezéssel akkor inkább a forgalomban levő magyar királyi aranypénzt jelölhették (GEDAI 1999, 57). 379
