Hadak Útján. A népvándorlás kor fiatal kutatóinak konferenciája (Szeged, 2000)

Istvánovits Eszter - Kulcsár Valéria: "Vadat űzni feljövének..." Egy csodaszarvas nyomában

, Vadat űzni félj övének... ”

oszlopként jelenik meg az a hely, ahol fekszik, éles szemeddel ráakadsz erre az oszlopra, és mindig jól fogsz lakni. Jutalmazzon meg az Isten boldogsággal!

Elszállt a holló. És ekkor Szoszlan feje fölött a varjú kezdett körözni és sírni:

— Ó, ki fogja most minden nap megteríteni bőséges asztalát? Ki fogja megtölteni nekünk vadhússal a szurdokokat? Hogyan fogunk nélküled élni?

— Repülj közelebb hozzám — mondta Szoszlan. — Itt fekszik a levágott lábam, itt a megalvadt vér, úgyis haszon nélkül rohadnak csak. Egyél, lakjál jól és feleslegesen ne bánkódj.

Közelebb ment hozzá a varjú, hogy lakmároz- zon a húsából és a véréből, és Szoszlan elátkozta:

— Te gonosz madár! Reggeltől estig átkozod az embereket, de nem fognak rajtuk a te átkaid. Ezentúl éjszakától reggelig mozdulatlanul fogsz a faágon ülni. Ez lesz a sorsod.

Jöttek Szoszlanhoz az állatok. Elsőként a medvejött hozzá. Szaggatja a szőrt a mellkasán mellső mancsával és elkeseredetten bőg:

— Mit fogok csinálni nélküled, Szoszlan? A te helyedre ugyan ki állhat? Mindig jól laktam azzal, amit te kínáltál, az ételeddel; amikor meg szomjas voltam, eloltottad a szomjamat.

— Ne bánkódj, medve! A bánat nem segít. Inkább lakjál jól a húsommal, amelyet magammal viszek a Holtak Országába — mondta neki Szoszlan.

— Hogyan mondhatsz nekem ilyet! — mondta bánatosan a medve és még jobban nekibúsult.

— Jutalmazzon meg téged az Isten olyan boldogsággal, hogy csak a puszta nyomod is félelemmel töltse el az embereket. A legnehezebb téli időben öt hónapon át tudsz majd étek nélkül élni barlangodban.

Elballagott a medve. Kis idő teltével arra szaladt a farkas, meglátta Szoszlant és hangosan vo- nyítani kezdett:

— Hogyan fogok élni nélküled? Hány szurdokot töltöttél meg nekem friss hússal! Ki áll a helyedre?

— Nem kell feleslegesen bánkódni — mondta Szoszlan. — Most már ez nem segít. Itt van a húsom, amelyet feleslegesen viszek magammal a Holtak Országába. Lakjál vele jól, amennyire csak bírsz.

— Hogyan mondhatsz ilyet a barátodnak! — válaszolta a farkas és még bánatosabban vonyított.

És Szoszlan, látva, hogy a farkas szívből bánkódik, köszönetét mondott neki:

— Amikor majd egy nyájra támadsz, ugyanolyan bátorság lesz a szívedben, mint amilyen az én szívemben volt mindig. De ha eljön az ideje, hogy

menekülnöd kell az üldözőid elől, akkor legyen a szíved ijedős, érzékeny, mint egy kéretlen fiatal leányé. És a kisujjam ereje pedig szálljon a nyakadba.

Elkullogott a farkas, Szoszlán egyszerre csak a rókát pillantotta meg maga mellett. És a ravasz róka a farkát csóválva vékony hangon kezdett siránkozni:

— Elárvulok nélküled, dicső Szoszlan.

— Hiába ne sírj, róka — mondta neki Szoszlan. — Inkább gyere közelebb és lakjál jól a húsommal, amelyet a Holtak Országába viszek magammal.

A róka mohón kezdte lefetyelni Szoszlan vérét, és épp nekilátott volna véres térdének, amikor Szoszlan így kiáltott:

— Légy átkozott! A szép bundádért fognak leölni az emberek, de semmire se lesz jó a húsod!

És gyorsan elinalt a róka — mi mást tehetett volna még?

* * *

Odaért a fecske a nartok falujához, berepült az Ahszartaggata házba, ráült a mestergerendára és így csivitelt:

— Balszag kereke elvágta a ti Szoszlanotok térdét. Fekszik magányosan a Zilahar Mezőn, várja a halált, és nincsen, aki lefogja a szemét.

Erre bőgni, üvölteni kezdtek egyként az idősebb és fiatalabb nartok. És kisebb csoportokban indul valamennyi nart a Zilahar Mezőre. Mindenki siet, hogy elsőnek érjen oda.

De legelöl vágtatott lován a ravasz Szirdon. Elsőnek ért oda Szoszlanhoz és így szólt:

— Eh, Szoszlan, korábban kellett volna meghalnod! Valamennyi nart ide tart csoportokban és minden csoportban a nótafa vidám dalra zendít, és valamennyi nart vidáman vele dalol.

Szoszlan szíve a bánattól csaknem megszakadt, amikor meghallotta e szavakat. De amikor odaértek hozzá a nartok, és meglátta, hogy a férfiak bánatukban megkarmolják az orcájukat, az asszonyok meg a hajukat tépik, így szólt Szoszlan:

— Szirdon méltatlan hírt hozott rólatok. Mutassátok meg nekem, hol van?

De ki tudja megtalálni Szirdont? Elvágtatott és elrejtőzött. A nart ifjak felemelték Szoszlant, és elindultak vele a faluba. Hirtelen ott terem Szirdon. Elvágtatott Szoszlan mellett és odakiáltotta:

— O, szerencsétlen Szoszlan! Még egy szégyen vár rád a rokonaid házában. A koporsódat kígyóbőrből készítették, a halotti ruhákat békabőrből varrták.

371