Hadak Útján. A népvándorlás kor fiatal kutatóinak konferenciája (Szeged, 2000)

Istvánovits Eszter - Kulcsár Valéria: "Vadat űzni feljövének..." Egy csodaszarvas nyomában

ISTVÁNO VITS Eszter - KULCSÁR Valéria

— És hogyan tudhatjuk meg, hogy valóban Szoszlan-e ő vagy sem?

— Szoszlannak a hátára van rajzolva a hold és a nap.

Az uaigok elmentek a vendégszobába, levetkőztették Szoszlant és megpillantották a hátán a holdat és a napot. Amikor Aciruhsz megtudta ezt, így szólt nevelőihez, az uaigokhoz:

— Menjetek el hozzá és legyetek vele kedvesek. Állapodjatok meg vele a hozzám méltó menyasszony váltságban. A nartok bőkezű emberek. Próbáljatok meg kialkudni tőle minél több jószágot.

Az uaigok újra elmentek Szoszlanhoz. Kedvesen megveregették a vállát — a vőnk vagy úgymond — és mindegyiknek akadt hozzá egy jó szava. Azután elvezették Aciruhsz elé és megmutatták neki a menyasszonyt. Csak ezután hívták be a vőlegényt a lakrészükbe, leültek egy sorban a lócára és elkezdték vele tárgyalni a menyasszony vált- ságot.

— A menyasszony váltság a következő lesz — mondták Szoszlannak az uaigok. — A tenger partján építesz nekünk csupa fekete vasból egy várat, és ennek a várnak a négy sarkán nőjön egy-egy levél Az fájáról. És hajtsál még ide nekünk háromszáz vadat, de olyat, hogy az első száz szarvas legyen, a második száz tulok, az utolsó száz meg mind másfajta állat.

Szoszlan amikor meghallotta ezt a váltságot, nem szólt semmit, de hogyne szomorodott volna el! Felkelt a helyéről, elbúcsúzott az uaigoktól, és fejét mélyen leszegve, vállát felhúzva visszatért a tűzhelyhez. Visszatérve így szólt Satanához:

— Hét uaig védelme alatt nevelkedik a Nap Leánya, Aciruhsz. Beleegyezett, hogy feleségül jöjjön hozzám, de az uaigok súlyos váltságot követelnek tőlem. Azt követelik, hogy építsek a tenger partjára egy fekete vasvárat, s mind a négy sarkán egy-egy levél nőjön Az fájáról, és hogy háromszáz vadat hajtsak oda nekik. És az első száz csak szarvas lenne, a második csak tulok, a harmadik pedig mindenféle más állat. Nem tudok összeszedni egy ilyen váltságot. De a szépséges Aciruhszról sincs erőm lemondani.

— Ülj csak ide mellém — mondta Satana — és figyelj rám, mit mondok én neked. Nagy meny- asszony-váltságot kérnek tőled, de ha azt teszed, amit én mondok, akkor össze tudod szedni. A várat

fekete vasból felépíteni nem nehéz. Fogod az én csodagyűrűmet, kimész vele a tenger partjára, és amint ezzel a gyűrűvel kirajzolsz egy széles kört, ebben a körben azonnal fölemelkedik a fekete vasvár. Összeszedni háromszáz állatot sem nehéz. Kérek számodra Afszatitól9 egy furulyát, elkezdesz abban a várban furulyálni, s az állatok abba a várba maguktól eljönnek. A legnehezebb megszerezni Az fájának levelét, mert Az fája nem ebben a világban nő. Ez a fa a Holtak Országában áll. És csak Barasztir, a Holtak Országának ura adhatja oda neked a levelét. Ha halott feleséged, Veduha szólna az érdekedben Barasztirnak, akkor talán odaadná neked ezeket a leveleket.

— Akkor, anyám, Isten veled — mondta Szoszlan azon nyomban. — Én indulok a Holtak Országába.

És Satanának már arra sem jutott ideje, hogy legalább egyetlen szót feleljen, mert Szoszlan felpattant ruganyos patájú lovára és el vágtatott.

„Hiszen ez a kelekótya képes tényleg elmenni a Holtak Országába” — gondolta Satana.

Akkor Satana begyújtott a tűzhelyben és bőséges étket készített, hogy megemlékezzen a halottai- ról...

Ment Szoszlan, mendegélt — ki tudja, mennyit volt úton! Végül aztán megérkezett a Holtak Országába vezető vaskapuhoz.

— Aminon, nyiss nekem kaput! — kiáltotta Szoszlan a kapusnak.

— Amikor meghalsz, ez a kapu magától nyílik ki előtted — válaszolta neki Aminon. — Eleven ember nem teheti be a lábát a Holtak Országába, és nincs hatalmam előtted kitárni ezt a kaput.

— Hallani sem akarok semmiről! Nyisd csak ki hamarjában! — kiáltotta neki Szoszlan.

Látja Szoszlan, hogy a kapus szépszerivel nem nyitja ki neki azt a kaput, megrántotta hát teljes erejéből és belovagolt a Holtak Országába. De amint a kapun túljutott, felfegyverzett emberek sokasága sietett elébe.

— Érjen utói téged a végső baj, Szoszlan! Régóta keresünk téged, és most már nincs hova bújnod előlünk! — kiabálták fenyegetően és fegyverüket rázva rávetették magukat.

De lássatok csodát: egyikük sem képes sem megütni, sem megragadni, sem hozzáérni. S Szoszlan folytatta az útját, miközben ezen álmélkodott, s azon tűnődött, mit is jelenthet ez.

9 A vadállatok istene.

356