Hadak Útján. A népvándorlás kor fiatal kutatóinak konferenciája (Szeged, 2000)

Gróh Dániel: A visegrád-gizellamajori római erőd rétegviszonyainak építéstörténeti vonatkozásai

Hadak útján. Szerk.: Bende L. - Lőrinczy G. - Szalontai Cs. Szeged 2000, 27-33

A VISEGRAD-GIZELLAMAJORI ROMAI ERŐD RÉTEG VISZONYAINAK ÉPÍTÉSTÖRTÉNETI VONATKOZÁSAI

GRÓH Dániel

A dunai vízlépcső építését megelőző leletmentő ásatások legértékesebb eredményeként Visegrád- Gizellamajor területén felszínre kerültek egy késő római, négy, legyező alakú saroktornyos, négyzetes erőd maradványai. A jelen dolgozatban kísérletet teszünk az erőd építéstörténetének kutatásához szükséges stratigráfiai és szintadatok kiértékelésére.

Az adatok értelmezéséhez alapvető megfigyelések tartoznak:

1. Az 1988 óta tartó régészeti kutatás1 során megállapítást nyert, hogy az erődben nem volt olyan általános pusztítás, mely egy időben érintette volna az egész objektumot. Ezt elsősorban a keleti és déli szárny egyrétegződésű helyiségei bizonyítják.

2. Az erőd építését megelőzően — mai tudomásunk szerint — a területen késő kelta kori település volt, mely a Kr. u. 1. századig vagy tovább is fennállhatott. Eddig a nyugati és déli szárny alatt, illetve közvetlenül az udvar járószintje alatt találtunk e korszakra jellemző kerámiatöredékeket. Adott esetben e leletek megtalálása jelentette az erődben a római kortól elkülöníthető „legalsó” szintet. A kelta kori szintadatok magyarázatot adnak arra is, hogy miért van jelentős, mintegy egy méteres magassági eltérés az északi és a déli szárny között. Az objektum egy löszdomb lábához épült. Az északi szárnytól dél felé — a Duna-parttól a domb felé — a terület alig emelkedik, 30 m-en kb. 40 centimétert, a déli szárnyban azonban néhány méteren belül közel egy métert! Ezért a római korban is két egységre bontható az objektum: a magasabban épült déli szárnyra, illetve a többi, nagyjából egy magasságon lévő épületrészekre.

3. A kelta szint fölött több esetben (épületen belül) patakkavicsos betöltődés, illetve feltöltés követhető. Erre a megfigyelésre a nyugati szárny feltárásakor kaptunk magyarázatot: a legalsó szint az építési szintnek felel meg. Erre a járófelületre épült egy fűtőcsatorna-rendszer, amely fölé a következő padlószint került, ezért annak tetejéig a NY/I2 helyiséget fel kellett tölteni (1. kép 1). A keleti szárnyban, ahol padlószintet csak a K/I teremben találtunk, mivel a K/II-ben a fűtőcsatoma feletti padlószint elpusztult, ugyanígy patak- vagy görgetegköves réteg látható. Hasonló a helyzet a déli szárnnyal is, a D/I, D/II, D/IV, D/V helyiségekben a megmaradt járószint alatt vastag, néhol 1 métert meghaladó köves réteg (pl. a D/IV esetében) következett. Mindez azt jelenti, hogy az erőd területének nagy részén megfigyelt patakkavicsos feltöltés már az építést követően elengedhetetlenné vált. Ennek oka az lehetett, hogy nagyobb dunai áradás vagy a megduzzadt patak vize elárasztotta az objektumot. Ez a veszély az elmúlt évtizedben is gyakran fenyegetett.

4. Az építéstörténeti megfigyeléseket akadályozó objektív nehézségek a következők:

a/ A nyugati szárnnyal párhuzamos patakmedrű Keserűvíz föld alatti átfolyása egész évben kutat- hatatlanná teszi a délnyugati saroktorony nyugati oldala előtti rétegviszonyokat.

b/ A 11. sz. főközlekedési út keresztül megy részben az északnyugati és teljes mértékben az északkeleti saroktorony fölött, továbbá ugyanezért az erőd bejáratát is csak az északi zárófal vonaláig lehetett megközelíteni.

c/ A különböző magasságú járószintek csak ritka esetben folyamatosak, ezért nehezítik az általános érvényű megállapításokat.

d/ Teljességgel kiszűrhetetlenek a korábbi autentikus beavatkozások, felületkiegyenlítések, felületpusztítások, illetve átalakítások.

1 A gizellamajori erődről eddig megjelent fontosabb irodalom: GRÓF-GRÓH1991: GRÓH 1994: GRÓF-GRÓH1995: GRÓH-GRÓF 1995a; GRÓF-GRÓH 1997.

2 A rövidítés az égtáj szerinti épületszárny megfelelő számú helyiségére utal.

27