Hadak Útján. A népvándorlás kor fiatal kutatóinak konferenciája (Szeged, 2000)
Somogyi Péter: Ismeretlen levéltári adatok a Firtos hegyén 1831-ben talált bizánci aranyakról
Ismeretlen levéltári adatok a Firtos hegyén 1831-ben talált bizánci aranyakról Kétségtelen, hogy Nagyajtai Feketétől kapta a legtöbb firtosi aranypénzre vonatkozó adatot, sőt öt-hat valódi érmet is. De Feketén kívül más személyek is közöltek vele firtosi érmekről pontos leírásokat. Rajtuk kívül több korabeli feljegyzés is megemlékezik a firtosi aranyakról, a firtosi aranyakat kibocsátó uralkodókról, méghozzá olyan szerzőktől, akiknek sem egymással, sem Nagyajtaival, sem Feketével nem volt kapcsolatuk. Fia a független forrásokból származó adatokat összevetjük a Feketétől felkutatott, megszerzett és hagyományozott aranyakkal, akkor arra az eredményre jutunk, hogy a firtosi kincsből II. Theodosiustól I. Leóig valamennyi keletrómai, valamint Flonorius és III. Valentinianus nyugatrómai császárok aranyai általánosan ismertek voltak. Viszont Zeno, I. Anastasius, I. Iustinus, Mauricius Tiberius és Fleraclius egy-egy érme csak Fekete révén maradt fenn. I. Iustinianus érmeiről viszont Kővári László is tudott, Fekete pedig már az 1840-es években, azaz jóval a Nagyajtai kérésére elvégzett intenzív és céltudatos nyomozómunkája előtt, birtokában volt egy I. Iustinianus-aranynak. 1860/61-ben pedig a császár egy további solidusát és egy tremissisét sikerült megszereznie a leletből. Ezért kétségtelen, hogy I. Iustinianus aranyai is — akárcsak a II. Theodosiusszal kezdődő és I. Leóval záródó aranyak — valóban a kincshez tartoztak. Noha Zeno, I. Anastasius és I. Iustinus soli- dusairól csak Fekete adott hírt, ez a lelet rekonstrukcióját és megítélését végső soron nem befolyásolja, mert a hiteles példányok sora egyértelműen az utánuk uralkodó I. Iustinianus aranyaival zárul. De a szintén csak Fekete révén ismert Mauricius Tiberius és Heraclius solidusok firtosi eredete felett már nem lehet ilyen könnyen napirendre térni. Egyrészt, mert a jelenleg firtosiként hagyományozott aranyak közül ez a kettő a legfiatalabb és mint záró pénzekre, rájuk épül a lelet avar kori keletezé- se és értelmezése, másrészt, nem csatlakoznak közvetlenül a független források által hitelesített firtosi aranyak között a legfiatalabbakhoz, I. Iustinianus aranyaihoz. Az utóbbi megállapítás persze önmagában nem lehet érv a két érem firtosi eredete ellen, mert mint már utaltam rá, az eredeti kincsnek csak a töredéke maradt ránk. Jobb ötletem nem lévén, arra gondoltam, ha sikerülne valamit kiderítenem arról, hogy Fekete kitől és hol vásárolta ezt a két aranypénzt, az valamilyen irányban esetleg elmozdítaná a holtpontra jutott kutatást. Egyáltalán, mit tudunk arról, hogy Fekete miként jutott hozzá az általa hagyományozott firtosi aranyakhoz? Fekete Nagyajtaihoz írott leveleiben nem igazán részletezte, hogy hol s kitől szerezte a kezén megfordult firtosi aranyakat. Esetenként közlékenyebb volt, ezért tudjuk, hogy még az 1840-es években — feltehetően az etédi járás szolgabírája közvetítésével — hozzájutott egy Honorius-, egy II. Theodosius- és egy I. lustinianus-aranyhoz, továbbá két II. Theodosius-solidust váraljai székelyektől vásárolt meg 1856-ban. Az általam átnézett levelekben a kérdéses Heraclius-solidusról egyáltalán nem esik szó, Mauricius Tiberius aranyáról pedig a következőket találjuk egy 1860. augusztus 12-én kelt levélben: „A Firtosi pénzekről az a hír, hogy a Museum 100 pforintot ad darabjáért, e hamis hír miatt, bajos már szerezni. De még is szereztem közelebb — 1:) Ael. Eudocia Császárnéját arany — 2:) Leo Császár nagyobb aranyát — 3:) Theodosius, túl lapján Pulcheria aranyát 4:) M. aurel Tiber: aranyát — és 5:) Heraklius Császár tallérát — ezeknek képeit ide mellékeltem. ” A levélhez Fekete valóban mellékelte is a felsorolt pénzek ceruzadörzsöletét, amiből kiderül, hogy „M aurel Tiber” aranya a kérdéses Mauricius Tiberius-solidus, valamint hogy a „Heraklius tallér” valójában egy Heraklest ábrázoló, feltehetően ezüst, antik görög érem és ezért ennek a firtosi aranyakhoz nyilvánvalóan semmi köze nem lehetett. De Fekete nem csak az antik görög érem feliratát értelmezte hibásan, hanem helytelenül adta vissza a Mauricius-solidus előlapján olvasható nevet és a II. Theodosius-solidus hátlapján trónoló Constan- tinopolist a császár nővérének, Pulcheriának vélte. A firtosi „Heraklius tallért” Nagyajtai is furcsáll- hatta, és rákérdezhetett, mert Fekete 1860. szeptember 12-i levelében helyesbíti önmagát, és szokásától eltérően részletezi a „tallér” beszerzését: „A Heraclius Tallérát vettem Farkaslaki Fiilöp Jánosnétól, kinek még édesannya kapta a Farkaslaka feletti dombon, hol sok-sok régi vastag cserepek találtatnak. ” Arról ugyan továbbra sem nyilatkozott, hogy a négy bizánci soiidust kitől szerezte, de két héttel korábban, 1860. augusztus 29- én arról biztosította Nagyajtait, hogy jelenleg csak ez a négy firtosi arany van a birtokában. Nagyajtai feltehetően erre is rákérdezett. Ettől ugyan nem lettünk sokkal okosabbak, de az antik görög érem első nekifutásra „Heraklius tallérként” való meghatározása, valamint a solidusok felületes leírása arról árulkodik, hogy Fekete nem igazán törődött az általa megszerzett és fir- tosinak mondott érmek milyenségével, még kevésbé azzal, hogy illeszkednek-e a leletről kialakult 201
