Hadak Útján. A népvándorlás kor fiatal kutatóinak konferenciája (Szeged, 2000)
Somogyi Péter: Ismeretlen levéltári adatok a Firtos hegyén 1831-ben talált bizánci aranyakról
SOMOGYI Péter numizmatikai-történeti képbe. Másrészt, a firtosi aranyak jelentős árfolyam-emelkedése miatt nem lehetetlen, hogy a magasabb vételár reményében firtosiként próbáltak eladni neki nem firtosi eredetű bizánci aranyakat is. Lehet, hogy a Mauricius-soli- dusra is ezért ragasztották a firtosi eredetet. Egyébként a körirat „M. aurel Tiber” formában való feloldása elárulja, hogy kezdetben még az elég sok bizánci aranyat látott Fekete sem volt tisztában a soliduson ábrázolt uralkodó igazi kilétével. Ezt majd csak Nagyajtai fogja pontosan megállapítani, amikor néhány hónapra, 1861. február végéig Fekete kikölcsönözte neki ezt és egy másik firtosi aranyat, egy a napjainkig szerencsésen megmaradt I. Iustinianus-tremissist. A dolog érdekessége még, hogy Nagyajtai végül is megszerezte a Mauricius- solidust Feketétől, de hogy az később hová, kihez került, nem sikerült kiderítenem. Ugyancsak ismeretlen a Nagyajtai birtokába került többi firtosi aranypénz sorsa is. A Heraclius-solidus ahhoz a tíz firtosi aranyhoz tartozik, amelyek három 1860-ban vett aranypénz kivételével Fekete 1861 utáni szerzeményei közé tartoznak, és eredetükről csak azt tudjuk, ami erről az 1868-as éremjegyzék rövid bevezetőjében olvasható: „A Theodosiustól kezdve sorozott arany pénzeket, a Firtos hegyén volt régi vár irányában Táborhely nevű most zabot termő téren a Firtos- váralyaiak által szántás alkalmával világosságra került darabokból a megtalálóktól vettük”. De Feketétől tudjuk azt is, hogy 1860-ra a firtosi aranyak igen megritkultak, megdrágultak, nehéz volt már szerezni belőlük, és azt is bejelentette Nagyajtai- nak, hogy a jövőben felhagy a firtosi aranyak utáni kereséssel. Az intenzív kereséssel egyébként már csak azért is fel kellett hagynia, mert Székelyudvarhelyről — ahonnan firtosi aranyak után könnyűszerrel bejárhatta a Firtos környéki falvakat, illetve kerestethetett utánuk — 1861-ben Marosvásárhelyre, majd onnét Kolozsvárra költözött. Mindezek ismeretében nehezen hihető, hogy Fekete 1861 után mégis hét aranyat vett volna, ráadásul közvetlenül a találóktól. Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy a hétből négy olyan uralkodóktól való, akiket más forrás nem említ a firtosi aranyakat kibocsátó császárok között. Ezen körülmények tovább táplálják a gyanút, hogy a Mauricius- és Heraclius-aranyak firtosi eredete körül valami nincs rendjén, de az eddig feltárt adatok végül is nem hozták meg a remélt áttörést. Noha történeti és numizmatikai megfontolásból is inkább arra hajlok, hogy ez a két solidus nem igazán lehetett firtosi eredetű, ezt nyugodt lelkiismerettel mégsem merném végérvényesen kijelenteni. Fia létezik még egyáltalán, a rejtély kulcsa nyilván Feketénél keresendő. A kérdés csupán az, hogy Fekete feljegyzései, levelezése fennmaradtak-e és ha igen, ez az anyag jelenleg hol található? A Fekete-féle hagyaték felkutatására tett eddigi közvetlen kísérleteim eredménytelenül végződtek. Ezért más úton próbálkoztam tovább: a hagyaték sorsára a Fekete Sámuel családi kapcsolatairól időközben megtudott adatokból szerettem volna fényt deríteni — ugyancsak kevés sikerrel. A remény 1999 februárjában csillant fel, amikor a Fekete Sámuel özvegye elhunytéról beszámoló korabeli újsághírekből megtudtam, hogy Kendi Kandida nem közvetlen örökös nélkül hunyt el 1901-ben. A gyászhírekből kiderült, hogy a gyermektelen Fekete-házaspárnak volt egy fogadott leánya, aki nem kisebb személyiséghez, mint Finály Henrikhez ment feleségül. Ha a már 1870-ben elhunyt Fekete Sámuel iratait özvegye megőrizte — és miért ne őrizte volna meg — akkor az időközben szintén megözvegyült Finály Henrikné csak nem semmisítette meg nevelőapja szellemi hagyatékát, és azok így bekerülhettek a Finály-család iratai közé. Lehet, hogy éppen ezért nem ismeretes önálló Fekete-hagyaték! — ez volt az első gondolatom. Finály Henrik, a 19. század második felében az erdélyi tudományos közélet jelentős alakja, az Erdélyi Múzeum-Egylet titkára, a Kolozsvári Egyetem rektora, a Magyar Tudományos Akadémia tagja kéziratait csak nem nyelte el a föld! — ez pedig rögtön a második. Sajnos a Finály-hagyaték felől eddig megkérdezett intézményektől rendre nemleges válasz érkezett. A reményt ugyan még nem adtam fel, de tudományom lassan véget ér, ezért örömmel fogadok minden segítséget, útmutatást. Végezetül röviden arról, hogy Nagyajtait miért érdekelték annyira a firtosi aranyak, jobban mondva a firtosi éremkincs összetétele. Történészek nem szoktak ilyen nagyfokú érdeklődést tanúsítani numizmatikai-régészeti leletek iránt. A szokatlan ügybuzgalom oka: Nagyajtai a firtosi leletben vélte megtalálni a tárgyi bizonyítékot a hunok Erdélyben való továbbélésére és a székelyek hunoktól való eredetére. „ Arra nézve tehát, ki a székelyek hun eredetét állítólag tárgyalni akarja, kimondhatlan kedvezmény lenne, hahogy rájok vonatkozó bárminemű történelmi adatot, a IX-ik század előtti időből is hozhatna elő. S ily adatokat vélek én a firtosi pénzekből össze állíthatni. ” — írta Nagyajtai 1855. május 23-án gróf Mikó Imrének. Nem véletlen, 202
