Hadak Útján. A népvándorlás kor fiatal kutatóinak konferenciája (Szeged, 2000)
Somogyi Péter: Ismeretlen levéltári adatok a Firtos hegyén 1831-ben talált bizánci aranyakról
SOMOGYI Péter arra is fényt vetett, hogy Nagyajtai mikor és miként vette fel a kapcsolatot Fekete Sámuellel: „Lépéseimnek ez és más szükségtelensége után nem maradt fenn egyéb, mint Fekete Sámuelt megkérnem, hogy számomra, ha lehet, szerezne firtosi pénzeket, vagy legalább azokról hű leírásokat... A nem is remélt nagy leletre csak 1997 májusában bukkantam rá, ismét Kolozsvárott, ezúttal az Unitárius Egyház Központi Levéltárában, amikor az ott gyakorlatilag ismeretlenül lappangó Nagy- ajtai-féle hagyatéktöredéket átnézhettem. A neki íródott levelek között egymás után kerültek elő Fekete Sámuel levelei, bennük firtosi aranyak ceru- zadörzsöleteivel, leírásával. Ez még mindig nem volt minden! Egy másik adatközlőtől származó levélben két firtosi aranyról készült viaszlenyomatot is találtam, két továbbira pedig utólag, 1998 augusztusában akadtak rá, az előző évi kutatásom okán már úgyis kéznél lévő Nagyajtai-kötegek levéltári rendezésekor. Most pedig nézzük, hogy az újonnan felfedezett Nagyajtai-féle adatok mivel bővítik, miben módosítják, árnyalják és mennyiben pontosítják a firtosi lelet összetételéről az eddigi, gyakorlatilag még mindig Ferenczi alapközleményére támaszkodó ismereteinket. Amikor nekiláttam a firtosi lelet újrafeldolgozásának, álmomban se gondoltam arra, hogy a pontosan leírható és meghatározható firtosi aranypénzek száma a korábban ismert 19-ről 44-re fog emelkedni. Ne felejtsük el viszont, hogy közel 170 évvel a lelet előkerülése után ezt az eredményt már nem lehetett volna elérni, ha az 1850-es és az 1860-as években — tulajdonképpen az utolsó órában — Nagyajtai és kérésére Fekete nem kerestek, kerestettek volna firtosi aranyakat, és ha Fekete mind Nagyajtainak, mind önmagának nem vásárolta volna meg azokat a példányokat, amelyeket tulajdonosaik árúba bocsátottak. Noha a firtosi kincsből ismert bizánci aranyak száma több mint kétszeresére növekedett, még ez is eltörpül a kincs eredeti nagyságához képest, amit például Fekete Sámuel 5000 darabra becsült. Fekete ezen adata sajnos ellenőrizhetetlen, de az igen valószínű, hogy a talált aranyak száma jócskán meghaladta az ezret. A kérdés természetesen az, hogy a jelenleg ismert 44 aranypénz milyen mértékben reprezentálja a jóval több érmet tartalmazó kincs eredeti összetételét? Annyi mindenesetre kiderül belőlük, hogy a Jakab-, helyesebben, a Nagyajtai-féle listán eddig konkrét érem nélkül szereplő bizánci uralkodók, Honorius, Pulcheria és Mauricius Tiberius neve mögött is legalább egy-egy aranypénz rejlik. Ezeket Nagyajtai vagy eredetiben látta vagy ceruza- dörzsöletről, leírásból szerzett róluk tudomást. Egy másik kéziratában Nagyajtai Feketére mint szemtanúra hivatkozva római császárokat is felsorolt a firtosi aranyakat verető uralkodók között. Ezek azonban kimaradtak a végleges listáról, feltehetően azért, mert a későbbiekben ezektől az uralkodóktól egyáltalán nem bukkantak fel firtosinak mondott aranyak. A 13 uralkodót tartalmazó Nagyajtai-kézirat sajnos keltezetlen, de szerencsére egyértelműen megállapítható, hogy a névsor két, időben jól elkülönülő adatcsoport összesítésével nyerte el végleges formáját. Egyrészt az 1855 és 1861 között Nagyajtai és Fekete által felfedezett firtosi érmeken, köztük a kérdéses Mauricius Tiberius soliduson, másrészt azon a tíz firtosi aranyon alapszik, amelyek 1868- ban Fekete birtokában voltak, akkor, amikor érem- gyűjteményét a székelyudvarhelyi református Kollégiumnak adományozta. Igazolódott Ferenczi gyanúja is, hogy a listán szereplő I. Theodosius valójában a Fekete-gyűjtemény azon II. Theodosius-solidusára megy vissza, amelyet a gyűjtő tévesen határozott meg. Ezért I. Theodosiust végleg törölhetjük a firtosi aranyakat kibocsátó uralkodók sorából. Továbbá az is kiderült, hogy Zeno, I. Anastasius, I. Iustinus és Heraclius neve csupán az 1868-ban publikált Fekete-gyűjtemény példányai alapján került fel a listára. Amint ezt egy 1868 júliusában íródott levél tanúsítja, Fekete frissen kinyomtatott éremjegyzéke egyik példányát ekkor jutatta el Nagyajtaihoz. Mivel az Unitárius Egyház Központi Levéltárában nem találtam olyan 1861 és 1868 között Nagyajtaihoz írott Fekete-levelet, amelyben firtosi érmekről lenne szó, úgy tűnik, hogy Nagyajtai és Fekete 1855 tavaszán kezdődött és a firtosi aranyakra irányuló munkakapcsolata 1861-ben megszakadt. Erre utal Fekete is utolsó levelei egyikében: „Ezzel a Firtost bévégeztem; már várom, hogy mit pendít meg Barátom! hogy abban is fussak fáradjak. ” Könnyen elképzelhető hát, hogy Nagyajtai valóban csak 1868 nyarán, a Fekete-féle éremjegyzékből szerzett tudomást az 1861 után beszerzett hét újabb firtosi éremről, közöttük a tévesen I. Theodosiusként meghatározott II. Theodosius-, Zeno-, I. Anastasius-, I. Iustinus- és Heraclius-solidusokról. Ha így történt, akkor a 13 uralkodót felsoroló lista végső változata 1868-ban, illetve a rákövetkező, Nagyajtai 1872-ben bekövetkezett halála előtti években készülhetett. 200
