Hadak Útján. A népvándorlás kor fiatal kutatóinak konferenciája (Szeged, 2000)
Somogyi Péter: Ismeretlen levéltári adatok a Firtos hegyén 1831-ben talált bizánci aranyakról
Ismeretlen levéltári adatok a Firtos hegyén 1831-ben talált bizánci aranyakról után, magam sem gondoltam arra, hogy az évekig tartó kutatómunka több olyan, korábban ismeretlen adatot, összefüggést is fel fog tárni, amelyek arra engednek következtetni, hogy Mauricius Tiberius és Heraclius érmei csupán a Ferenczi által felhasznált források alapján tűnnek hitelesnek. Minél többet foglalkoztam a kérdéssel, annál inkább erősödött a gyanúm, hogy ezek a pénzek esetleg nem is a firtosi lelethez tartoztak. Mivel az aranyak elrejtésére jelenleg elfogadott az avar kori keltezés, ami tulajdonképpen ezen a két éremadaton áll vagy bukik, úgy véltem, hogy a hitelességük ellen újabban felmerült adatokat minél előbb ismertetni kell. Témaválasztásom indoklásául és az érdeklődés felkeltésére —- gondolom — elég is ennyi, és legfőbb ideje, hogy a tárgyra térjek. Már a munka elején, Ferenczi alapközleményeit és a bennük felhasznált forrásokat tanulmányozva, figyelmes lettem a számomra korábban teljesen ismeretlen Nagyajtai Kovács Istvánra. Nagyajtai a 19. századi erdélyi publicisztika és történetírás reformkori generációjához tartozott, teljesítménye elismeréséül 1845-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. A szabadságharc leverése után Kolozsvárról Besztercére helyeztetett át, és új hivatali elfoglaltságától akadályoztatva ezután már alig-alig publikált, de érdeklődése Erdély történelme, különösen a székelyek története iránt továbbra is megmaradt. Ferenczi tudomást szerzett egy Mikó Imréhez írott levélről, amelyben Nagyajtai 1855. március 18-án arról számol be a grófnak, „... hogy nagyon szerette volna a Székelyföld kebelében talált bizánci aranyokat bármi áron megszerezni, vagy legalább látni, hogy miségöket és minőségöket szabatosan leírhassa s rajzaikat a maga helyén és idejében kellő magyarázattal közrebocsáthassa A levél- részlet alapján, és mert Nagyajtai a firtosi aranyakról végül is semmit sem publikált, Ferenczi úgy vélte, hogy a terv végrehajtása nem sikerült. Figyelmét nyilván elkerülte az a Jakab Elektől származó adat, hogy Nagyajtai 1858. augusztus 31-én Firtoson járt. Erről olvasva, azonnal arra gondoltam, hogy Nagyajtai terve és firtosi kirándulása között összefüggés kellett hogy legyen. Feltettem, hogy Nagyajtai az 1850-es évek második felében mégiscsak foglalkozott a firtosi éremlelettel, és azért járhatott a helyszínen is, hogy további adatokhoz jusson. Mivel könyvében Jakab többször is hivatkozik Nagyajtai kézirataira, idéz is belőlük, feltettem, hogy a firtosi aranyak tárgyában végzett kutatásairól készült jegyzetei — amennyiben léteznek — a Jakabtól annak idején jól ismert és használt Nagyajtai-hagyaték között keresendők, amit — mint kiderült — jelenleg a Román Tudományos Akadémia Könyvtárában őriznek Kolozsvárott. A Nagyajtai-kéziratok átnézésére 1995 szeptemberében került sor, amikor rövid, céltudatos keresés után sikerült rábukkannom a feltételezett feljegyzésekre, többek között a firtosi kirándulásról szóló beszámolóra, egy tucat firtosi aranypénz leírására, valamint — legnagyobb meglepetésemre — a Jakab-féle uralkodólista eredetijére. Kiderült, hogy Jakab nem csak a listát, hanem az aranyak lelőkörülményére vonatkozó részeket, sőt részben a lelet történeti értékelését is Nagyajtaitól vette át. Ellentétben a firtosi várromhoz idézett Nagyaj- tai-feljegyzéssel, ezen adatok forrását könyvében nem nevezte meg. Ezenkívül sikerült másolatot szereznem a Fe- renczitől kivonatolt Nagyajtai-levélről, amely a Kolozsvári Egyetemi Könyvtárban található, Mikó Imre levélmásolati könyveiben, az egykori Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárából. A vonatkozó teljes levélrészletből — Ferenczi feltételezésével ellentétben — az derült ki, hogy Nagyajtai 1855-ben kezdett komolyan foglalkozni a kincslelettel, mivel a még 1849/50 telén Kolozsvárott felfedezett aranyakat — mint írja — „... az 1849ki zűrzavaros idők miatt nem csak meg nem szerezhettem, sőt nem is láthattam egyet is. Az 185Oben béállott változások következtében pedig ez ügy sikerrel tovább folytathatását mind eddig lehetetlenné váltnak láttam. Reményiem azonban, nem sokára lehetséges lesz. Már tétettem is iránta lépést. S fő figyelmem valamint fő törekvésem, Kegyelmes Úr, nemzeti történelmünket illetőleg ezen byzanzi régi pénzekre van irányozva!” Hogy Nagyajtai fő figyelme és törekvése mennyire sikerrel járt, azt a firtosi éremleletről általa összegyűjtött és feljegyzett adatok ékesen bizonyítják. Ezekkel a felfedezésekkel még nem fejeződött be a Nagyajtai-féle források feltárása. 1996 májusában a Kolozsvári Egyetemi Könyvtárból újabb, eddig ismeretlen levél másolatát juttatták el hozzám, melyben Nagyajtai többek között a firtosi leletről addig szerzett ismereteiről és a kutatás nehézségeiről számolt be a grófnak 1855. május 23- án. Az már Nagyajtai jegyzeteiből is kiderült, hogy a firtosi aranyakról Fekete Sámuel, az ismert székelyföldi éremgyűjtő is szolgáltatott adatokat, sőt egy I. Iustinianus-aranyat Nagyajtai csere útján meg is szerzett tőle. Az újabb levél többek között 199
