Hadak Útján. A népvándorlás kor fiatal kutatóinak konferenciája (Szeged, 2000)
Somogyi Péter: Ismeretlen levéltári adatok a Firtos hegyén 1831-ben talált bizánci aranyakról
SOMOGYI Péter adatokat kellő kritikával kezelte: a gyanúsakat elvetette vagy csak fenntartással használta fel az éremlelet rekonstrukciójához. A nyomában járó szerzők nagy része sajnos már nem járt el ugyanilyen gondosan. Vannak önkényesen válogatók, akik vagy túl szigorúak és hiteles adatokat is kirostálnak, vagy túl elnézőek, akik mindent átvesznek. Mások egyszerűen csak hibásan másolnak illetve összesítenek, így jutnak olykor hajmeresztő eredményre. Ennek megfelelően egyesek Aurelianus, mások I. Theodosius, megint mások II. Theodosius aranyait tartják a lelet legkorábbi darabjainak. Van olyan szerző is, aki elveti a Honorius és Pulcheria érmeiről szóló híreket, mondván, hogy Ferenczi ezen uralkodóktól egyetlen firtosi eredetű érmet sem tudott felmutatni. Ugyanakkor a Mauricius Tiberius pénzeiről való híradást konkrét pénzdarabok ismerete nélkül is hitelesnek fogadja el, sőt II. Iustinus és Focas császár aranyait is feltételezi, noha ilyenek a leletben egyáltalán nem adatoltak. Bármennyire hihetetlen is, de tény, hogy a leletből ismert legfiatalabb érem, a Fekete Sámuel gyűjteményéből származó, jelenleg a székely udvarhelyi múzeumban őrzött Heraclius-solidus értelmezésében összhang uralkodik. Kivétel nélkül mindenki egyetért abban, hogy ez a példány a lelet záró pénzei közül való, és verési ideje az aranyak elrejtésének terminus post quem-je. Éppen ezért érthetetlen, hogy Ferenczit követően — egy kutatót kivéve — senki sem törődött a solidus meghatározásával. Még a római éremtan bibliájának számító RIC szerzője is Ferenczi keltezését vette át, aki szerint az érmet 620/621-ben verhették. Heraclius azon solidusai azonban, amelyekhez a firtosi is tartozik, ennyire pontosan nem keltezhetők. A bizánci éremverés jelenlegi kronológiai rendszere alapján ezeket a solidusokat 616 és 625 között verték Konstantinápolyban. A Heraclius-solidus tágabb keltezése nem befolyásolja lényegesen az aranyak elrejtése idejéről és körülményeiről a Ferenczi-féle pontosabb, de sajnos tarthatatlan meghatározás alapján kialakított korábbi véleményeket, amelyek egyébként szintén meglepően egységes képet mutatnak: a kincset a 630-as években, esetleg valamivel később rejthették el, mégpedig a forrásokból ismert, nagyjából ebben az időben folyó avar belháború, illetve a szlávok Erdélyben való megjelenése által kiváltott pánik során. Mint láttuk, a kincs birtoklóiról és el- rejtőiről már jelentősen eltérnek a vélemények. A leletösszetétel sokféle rekonstrukciója pedig egyenesen azt a benyomást kelti, mintha azok nem is ugyanazokra a forrásokra, a Ferenczi által feltárt és rendszerezett adatokra mennének vissza. Úgy tűnik, hogy az éppen bebizonyítandó történeti tételhez egyszerűbb és kényelmesebb volt az érmekre és uralkodókra vonatkozó eltérő jellegű és értékű adatok között válogatni, mint azok forrásértékét ellenőrizni. Ferenczi volt az első és egyben az utolsó is, aki az általa felhasznált forrásokat, amennyire tehette, ellenőrizte, és rámutatott, hogy az Aurelianus érmeiről szóló híradás nem tekinthető megbízhatónak, valamint bebizonyította, hogy a Fekete-gyűjteményben I. Theodosius solidusaként feltüntetett példány tulajdonképpen II. Theodosius solidusa. Az már más lapra tartozik, hogy Ferenczi kritikáját nem mindenki vette figyelembe, és ha az érdek úgy kívánta, továbbra is hivatkoztak e két uralkodó érmeire. Az éremkincs keltezésében, végső soron a lelet történeti értelmezésében döntő szerepet játszó Heraclius-solidus eredetét azonban Ferenczi sem vizsgálta. Igaz, erre látszólag nem is volt szükség. Fekete Sámuel ugyanis megemlíti, hogy a gyűjteményében lévő tíz firtosi aranyat a találóktól vette. Ezért a közéjük tartozó Heraclius-solidus firtosi eredete kétségtelennek tűnt. Ami az aranyak avar korban is folytatódó felhalmozását sejtető, Mauricius Tiberiusról szóló híradást illeti, Ferenczi csupán a császár nevét vette át egy Jakab Elek által közölt listából. Ez azt a 13 uralkodót sorolja fel, akiknek pénzeiről tudtak, tudni véltek a firtosi aranyak között. Sajnos a lista eredetéről Jakab nem árul el semmit. Ennek ellenére az összeállítás nem tekinthető légből kapottnak, mert Honorius és Mauricius Tiberius kivételével a felsorolt uralkodók érmeit más források is említik. Ha pedig a leletből egy hitelesnek tűnő Heraclius- solidus is ismert, akkor könnyen lehettek benne Mauricius Tiberius-aranyak is, de Honorius érmei is bizonyára előfordultak a lelet zömét kitevő II. Theodosius-solidusok mellett. Ezt Ferenczi és követői közül azok, akik egyáltalán elgondolkoztak rajta, hasonlóan vélhették, mert a Mauricius Tiberiusról szóló adat hitelességét soha senki nem vonta kétségbe és ez az uralkodó is, Heracliushoz hasonlóan, minden rekonstrukcióban szerepel. Ezek után jogos a kérdés, hogy miért éppen ezt a két hitelesnek elfogadott adatot választottam vizsgálódásom tárgyául, és ha már a lelet újrafeldolgozására vállalkoztam, miért nem a már eleve kétes esetek ügyét próbálom végre dűlőre vinni? Való igaz, hogy amikor 1994 nyarán kutatni kezdtem további, kiaknázatlanul lappangó források 198
