Zombori István (szerk.): Nagy István emlékkönyv (Szeged, 1999)

SIPOS József: Földreform, földigények és földosztás 1919 tavaszán ....

FÖLDREFORM, FÖLDIGÉNYEK ÉS FÖLDOSZTÁS 1919 TAVASZÁN SIPOS JÓZSEF Közismert, hogy 1919 február 23-án gróf Károlyi Mihály, az akkori népköztársaság ideiglenes elnöke Kápolnán, saját földbirtoka felosztásával, megkezdte a polgári de­mokratikus forradalom földreformjának végrehajtását. E ténynél sokkal többet azon­ban a közvélemény, de a történészek sem tudnak a nevezetes eseményről, illetve az 1919 tavaszán megkezdett földosztásról. Ennek oka, hogy az elmúlt évtizedek történet­írása kevés figyelmet szentelt a polgári demokratikus forradalom földreformjának, kü­lönösen annak végrehajtásának. Jellemző, hogy a kápolnai földosztással sem foglalko­zott egyetlen tanulmány sem. 1 Talán azért, mert 1978-ban a Mezőgazdasági Kiadó gondozásában megjelentették Krúdy Gyula A kápolnai földosztás című 1919-es riportkötetének hasonmás kiadását. 1982-ben pedig a Magvető Kiadó a Gondolkodó magyarok sorozatban ismét kiadta Krúdy érdekes riportkötetét. 1. HISTORIOGRÁFIAI ÁTTEKINTÉS Egy rövid historiográfiai áttekintés bizonyítja, hogy „A földművelő nép földhöz jut­tatásáról szóló 1919. évi XVIII. néptörvényről" és ennek végrehajtásáról a monografi­kus művek véleménye az elmúlt évtizedekben szinte semmit sem változott. Ennek gene­zise pedig az 1964-ben megjelent első marxista szintézis, a Magyarország története I.-II. kötet megfelelő fejezetében található. Ez, a törvény rövid bemutatása után így álta­lánosít: „Az igen bonyolult, 70 paragrafust tartalmazó törvény a reform lebonyolítását felülről, bürokratikus úton kívánta végrehajtani, ami a gyakorlatban esetleg évekig el­húzódó eljárást jelentett." 2 1 E kérdésekkel foglalkozó könyvek közül csak néhányat emelünk ki. SZEMERE VERA: Az agrárkérdés 1918-1919-ben. Kossuth, 1963. 273.p., MÉSZÁROS Károly: Az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztár­saságparasztpolitikája. Akadémiai Kiadó, 1966. 201.p. HAJDÚ Tibor: Az 1918-as magyarországi polgári demokratikus forradalom. Kossuth, 1968. 472. p. Témánkhoz különös tekintettel: 92-104. és a 322-341.p., Magyarország története 8. kötet, 1918-1919., 1919-1945. Szerkesztők: HAJDÚ Tibor, TlLKOVSZKY Lóránt. Témánkhoz különös tekintettel: 134-140., a 173-174. és a 181-182.p., BALOGH Sándor-GERGELY Jenö-IZSÁK Lajos-JAKAB Sándor-PRINTZ Pál-ROMSICS Ignác: Magyarország törté­nete a XX. században. Kossuth, 1985. 534.p.Témánkhoz 85.p. 2 Magyarország története 7.-77. feöf. Főszerkesztő: MOLNÁR Erik. Szerk. PAMLÉNYI Ervin és SZÉKELY György II. köt. 2.részben átdolgozott és bővített kiadás. Gondolat K. Bp. 1967. 309.p. 57

Next

/
Oldalképek
Tartalom