Makkay János: Attila kardja, Árpád kardja : Irániak, szarmaták, alánok, jászok (Szeged, Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1995)
A kard - Artúr lovag kardja és iráni kapcsolatai
MAKKAY JÁNOS kultúrájú és nyelvű közösségek is betelepedtek Bretagne és Északnyugat-Gallia területeire, 3 9 hozzájárulva ahhoz, hogy újabb iráni elemekkel gazdagodhasson az Artur-legenda ama iráni eredetű - magja, amely a legújabb kutatások szerint a 175-ös áttelepítéssel kerülhetett el először a szigetországba. A logikus feltevés szerint ugyanis Artúr lovag vagy király mondai alakjának eredete egy félhistóriai személy volt, Arthur, dux bellorum, aki Kr. u. 500 körül a Badon Hill-i csatában győzelmet aratott a szászok felett. Nos, ez a dux Arthur minden valószínűség szerint a 175-ben bejött jazigok egyenes leszármazottja volt. Ezt elsősorban az bizonyítja, hogy harcmodora nagyon is egyezett a szarmaták-szkíták katonai módszereivel és felszerelésével. Az Artur-legenda magva tehát keleti, iráni eredetű, amint azt elsősorban a kaukázusi oszétok (alánok - óoszétok -» oszétok mint a szkítaszarmata hagyományok örökösei) mondai elemeivel való szoros kapcsolatai mutatják, de a szinkretizmus mivoltának megfelelően a későbbiek során kelta elemekkel (ilyenek a mondakörben Gawain lovag, Lancelot és Ginevra alakjai), majd - mint láttuk későbbi iráni, alán elemekkel bővült. Ilyen későbbi bővülés lehet például a kőbe zárt kard története, amely ismeretlen a korai walesi - tehát ősi kelta eredetű - hagyományokban. 4 0 A két mondai ág közös, iráni eredetére elsősorban az a tény mutat, hogy semmi nyoma és lehetősége annak, hogy a középkori Kaukázusba britanniai kelta mondák és mítoszok eljuthattak volna, és vice versa. Az Artur-mondakör elemei tehát nem juthattak el Britanniából a Kaukázusba. A vonatkozó britanniai-oszét párhuzamok sora hosszú, és értelmezésük bonyolult, ezért a rendelkezésre álló gazdag anyagból most csak néhány fontos összefüggést említünk. Artúr megfelelője az oszét párhuzamban Batraz, a nartok vezére, és az események egy szakaszában mindketten haláluk 39 LITTLETON 1982, 264; Bóna 1987, 266-267. Vö. BACHRACH 1967, 476-489. 40 LITTLETON 1982, 264. 26
