Makkay János: Attila kardja, Árpád kardja : Irániak, szarmaták, alánok, jászok (Szeged, Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1995)
A kard - A szent kard és a kardáldozat a forrásokban és a régészeti leletekben A máglyaáldozatok
A szent kard és a kardáldozat a forrásokban és a régészeti leletekben boculam conspiceret claudicantem, nec causam tanti vulneris inveniret, sollicitus vestigia cruoris insequitur, tandemque venit ad gladium, quem depascens herbas incaata [itt Moravcsik idézett szövegében sajtóhiba van, a helyes szó Mommsennél incauta = őrizet nélkül hagyott] calcaverat, effossumque protinus ad Attilám defert quo ille munere gratulatus, ut erat magnanimis, arbitratur se mundi totius principem constitutum et per Mártis gladium potestatem sibi concessam esse bellorum. 2 4 Bokor János fordításában tehát „Bár természeténél fogva [Attila] ugy volt alkotva, hogy mindig nagyot mert, de bizalmát még inkább növelte a hadisten kardjának a feltalálása, a melyet a scytha királyok mindig szentnek tartottak és mint Priscus történetíró beszéli, ilyen alkalommal fedezték fel. Midőn egyszer egy pásztor úgymond - a nyáj egyik üszőjét sántítani látta és a nagy seb okát kitalálni nem tudta, aggódva a vér nyomán ment és végre egy kardra bukkant, a melybe az üsző füvet legelve vigyázatlanul belelépett és kiásván azonnal Attilához vitte. Ez megörült az ajándéknak s a mily merész észjárása volt, ugy vélekedett, hogy az egész világ fejedelméül van rendelve s a harczok hatalma a hadisten kardjával neki adatott." 2 5 B. Bachrach már 1967-ben rámutatott arra, hogy a hunok szarmata-alán szomszédaiktól vehették át a kard kultuszát, és hasonló véleményen volt G. Dumézil, aki beleérti az átadók körébe a szkítákat is, ugyanakkor hangsúlyozza az óoszét kapcsolatokat, Batraz kardjának párhuzamát. 2 6 A germán királyok ármánya helyett tehát a hiteles tudománynak éppenséggel arra kell következtetnie, hogy a ravasz hunok voltak azok, akik igyekeztek egy régen volt „szkíta'Viráni kard tettetett vagy valóságos „újrafelfedezésével" azt a látszatot kelteni, hogy nagyon is 24 Jordanes: Romana et Getica XXXV. 183 (Mommsen 1882, 105-106) = Excerpta de legationibus 142i7-22- MORAVCSIK 1926,195-202. 25 BOKOR 1904, 91-92. Némileg eltérő fordítása megtalálható még DUMÉZIL 1986, 206-207. 26 BACHRACH 1973,111; DUMÉZIL 1986, 205-211. 21
