Makkay János: Attila kardja, Árpád kardja : Irániak, szarmaták, alánok, jászok (Szeged, Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1995)

A kard - A szent kard és a kardáldozat a forrásokban és a régészeti leletekben A máglyaáldozatok

MAKKAY JÁNOS tiszteletben tartják a hozzájuk szegődött szarmaták-alánok isteneit. Éppígy elképzelhető azonban az is, hogy a kard ilyen kultusza már évszázadok óta ismert volt a hunoknál a hosszú ideig tartó dél-szibériai és közép-ázsiai szkíta-őshun érintkezések eredményeképpen. Mindenesetre Priscos rhetor Constantiolus római követtől tudta meg azt, hogy Attila birtokában van Isten kardja, (nyilván volt is egy ilyen, csodás, aranyveretes kard a hun királyi kincstárban).

2

7 Attila és környezete számára ez a kard éppen úgy volt szkíta, ahogyan az Árpádok és udvaruk számára a bécsi szablya Attiláé volt, azaz nem más, mint egy ősi mesékkel és legendákkal körülszőtt hun kori tárgy. Jordanes Priscosra hivatkozva néhány részlettel többet ad elő a történetből, ami szerint a konstantinosi kivonatok szerzői megrövidítették Priscos eredeti szövegét:

2

8 „Ő már azt is tudja, hogy egy pásztor találta meg a csodás kardot, mégpedig egy sántító üszője vérző nyomát követve. A pásztor sietve vitte a kardot Attilának, ki azt jelnek vette: Isten kezébe adta a világ uralmát."

2

9 Eckhardt hozzáteszi még, hogy e hiedelemben maga Attila végzetszerűen hitt (amely balhiedelemre persze nincs hitelt érdemlő adat), másrészt „összehasonlító kutatások alapján tudjuk, hogy kardot hegyével felfelé földbe ásni keleti eredetű szokás, melynek nyomait Hérodotosz szkítáitól kezdve a háromszéki székelyekig lehet követni és a magyar népmesékben is fellelhetjük. Egy ilyen kardba lépett bele a legelésző barom."

3

0 Különösen érdekes a szokás szinte kizárólagos felbukkanása a székelyeknél. A kard tisztelete természetesen a hun uralom után is tovább élt a sztyeppen, és a korai avarok akár még keleten, akár a sztyepp európai részén megismerkedhettek vele. 579-ben Singi27 ECKHARDT 1940,151; SZILÁGYI 1904, 38. 28 Ld. 23. j.: MORAVCSIK 1926, 199; MORAVCSIK1930, 8. 29 Uo. Jordanes: Romana et Getica XXXV. 183 (MOMMSEN 1882,105-106). 30 ECKHARDT 1940, 151. A földbe dugott kardokra ld. Grexa 1922, 26-27. Grexa hangsúlyozza, hogy kizárólag csak a Székelyföldről ismerünk földbe szúrt kardokat. Ld. továbbá HELLER 1912. 22