Juhász Antal (szerk.): Migráció és település a Duna-Tisza közén (Szeged, 1990)
Gyetvai Péter: Migrációkutatás és az egyházi anyakönyvek
bérmaszülőt, házassági tanúkat). Házasságkötésnél figyelemmel kellett lenni a házassági akadályra, az arról kapott felmentésre és a megelőző háromszori kihirdetésre. Temetésnél már nem volt elsőrendű fontosságú a tény bizonyításának szükségessége, ott elég volt a bejegyzéshez a plébános tanúságtétele, de fontosnak tartották annak rögzítését, hogy az elhunyt miképpen volt ellátva a szentségekkel. A hívek nyilvántartásánál már a hivatalos tanú nevét sem kívánja meg a Rituale, hanem itt az a fontos, hogy a kartotékára rákerüljön (az életkor jelzésével) mindenki, aki a házban lakott, tehát a szolgák és a szolgálók is. Szerencsére a Rituale a bevezető rendelkezések közt enyhíti az egyforma szigorúságot és úgy rendeli, hogy „ezeket a plébániai könyveket a plébánosoknak az egyház jóváhagyott szokásai, vagy a helyi főpásztor előírásai szerint kell vezetniök és megőrizniük". A püspökök tehát változtathattak és változtathatnak az egyetemes érvényű határozaton. Ezért aztán az áttekinthetőség és a gyakorlatiasság győzött, mert a püspökök már a 19. századtól rovatozott anyakönyvi lapokat készítettek és nyomattak, s írták elő azok használatát. Sok esetben korábban is találkoztunk ilyen gyakorlati érzékkel megáldott plébánosokkal, akik „önkényesen" áttértek az áttekinthető, s minden lényeges adatot szintén tartalmazó rovatos anyakönyvi formulákra. A mondottakból nyilvánvaló, hogy szigorúan véve ezek az anyakönyvek ugyan elvileg tartalmazzák az egyes plébániák minden lakójának legfőbb személyi adatait, de a migráció feljegyzésére kevés lehetőséget nyújtanak. Gyakorlatilag vannak kivételek. Voltak ugyanis olyan plébánosok, akik nem ragadtak le az ívek szűkebb rovatainál, hanem kibővítették a bejegyzést az érdekelt vagy .a szülők vándorlási adatával. A migrációs vonatkozásnál sokkal nagyobb az anyakönyvek értéke a családtörténetírás szempontjából. Ismétlem, a régebbi századokról beszélünk, mert a 19. század végi és a 20. századi anyakönyvi lapok már előírás szerint is részletesebb adatokkal szolgálnak, pl. a Cop. anyakönyvekben a jegyesek születési helye és ideje, s szüleinek neve is szerepel. A 18. században találkozhatunk igen hanyagul és felületesen vezetett anyakönyvekkel is. Szentpétery Imre történész, aki elindította a parasztcsaládok leszármazásának kutatását, az 1722-től vezetni kezdett gödöllői ref. anyakönyvekkel kapcsolatban a következő nehézségeket állapította meg: 1. hiányok, tévedések és pontatlanságok; pl. a Bapt.-ból az 1739—1775. évek adatai hiányoznak; a Def.-ban az életkor nem pontos, legfeljebb a kiskorúaknál; a Cop.-ban a vőlegény atyjának nevét nem írták be. 2. Az egyforma nevek gyakorisága megnehezíti a személyek azonosítását. 3. A hiányok és az újabb házasságok folytán sokszor csak valószínű egyeztetésre lehet eljutni. 4 Akár családtörténeti, akár migrációs vonatkozásai miatt vizsgálja a kutató az anyakönyveket, számolnia kell azzal, hogy nagyon sokszor rossz és nehezen 4 SZENTPÉTERY IMRE: Adalékok a parasztcsaládok leszármazása és története kutatásának módszertanához. Bp. 1948. Klny. a Turul 1944-1946. és 1947-1948. évfolyamából. 47
