Juhász Antal (szerk.): Migráció és település a Duna-Tisza közén (Szeged, 1990)
Szűcs Judit: Pálmonostora betelepülése
6 félegyházi, 3 szabadjakabi, 3 izsáki, 2 lajosmizsei, 2 soltvadkerd, 2 kocséri, 2 pálmonostori, l-l fő pedig kerekegyházi, törökszentmiklósi, orgoványi, fülöpszállási, páhii, tiszaalpári, jászapáti. A feleségek származási helye nagyságrendi sorrendben: kecskeméti 17, szabadjakabi 10, félegyházi 5, orgoványi 4, izsáki 3, szabadszállási kettő, és l-l fő a következő származási helyekkel szerepel: Kiskunmajsa, Tázlár, Tiszaalpár, Tiszapolgár, Majsajakabszállás, Kunszentmárton, Szepetk (Zala m.), Szolnok. Házasságkötéskor a férj és feleség származási helye 11 esetben volt azonos, ebből 1 pár szabadjakabi, 10 pár kecskeméti. Az elhunyt szabadjakabi lakosokról is az izsáki anyakönyvekből tájékozódhatunk. Az 1872-től 1892-ig elhunytakat nyilvántartó halotti anyakönyv 234 szabadjakabszállási lakóhellyel bejegyzett személyt tart számon. Ez az anyakönyv is sokat segít a kutatásban, hiszen feltünteti az elhunytak származási helyét. Az adatokat röviden összefoglalva: kecskeméti származásúnak jegyeztek be 105 személyt, szabadjakabi 68, félegyházi 16, majsajakabi 12, izsáki 10, vadkerti 8, majsai 3; szerepel 2 csanyi (nem csányi!), valamint l-l személy a következő származási hely megjelöléssel: Apostag, Hajós, Kecel, Kistelek, Kunszentmiklós, Pusztamonostor és Csovina (Trencsén m.). Az 1894—1903 között bejegyzett 41 szabadjakabi halott származási helyeit tekintve a fő tendenciák hasonlóak. A szabadjakabszállási halottakat csak bejegyezték az izsáki anyakönyvbe, a temetés Szabadjakabszálláson zajlott. Hitelesnek tekinthető dokumentumaink megjegyzései szerint: az esetek többségében pap jelenléte nélkül, egyházi szertartás mellőzésével. Az 1890-es évek elején Prohászka Pál izsáki lelkész és Lebovits Kajetán „pusztai hitküldér" nevét olvashatjuk a temetési szertartást végzők rovatában, de ez a jakabi puszta ban elhunytak esetében inkább kivételszámba ment. Az izsáki missziós körzetet ellátó kecskeméti ferences atyához több puszta tartozott és évenként összesen 8 napra látogatott Jakabszállásra, hogy kiszolgáltassa a szentségeket és lelkigyakorlatokat tartson. Máskor ez is a kántor és tanító feladata volt. A végtisztességnél az esetek döntő többségében Kellner Illés pusztai kántortanító látta el a szükséges teendőket. Olyan esettel is találkozunk, amikor a leszármazottak csaknem három évtized után kérik a pusztában elhunyt és eltemetett nagyszülő anyakönyvezését. (Például Kele Rozália, B. Horváth Ferenc neje, szabadjakabi lakos, 1868 márciusában, 67 éves korában elhunyt, pótanyakönyvezését a váci püspökség engedélyezte.) A halotti anyakönyvek — túl azon, hogy fontos információk sokaságát őrizték meg kutatási témánk számára, drámai olvasmányok is egyben. Ha semmi mást nem tudnánk a múlt század végi Szabadjakabszállásról, ezeknek az anyakönyveknek két rovata: az életkor és a halál oka, akkor is megdöbbentően és tömör tényszerűséggel láttatná velünk az egykori pusztai lakók életét, halálát. Ismerjük mindezt az irodalomból, hivatkozhatunk Jakabszállás esetében is a korabeli sajtóra és szépirodalomra, vagy akár Gaál Károly közelmúltban megjelent könyvére is. Az anyakönyvek azonban tényszerűbb és komorabb képet mutatnak. Az elhunytak csekély százaléka idős, beteg ember, néhányuk szülésben elvérzett asszony, és a többség: néhány hetes, hónapos, vagy pár esztendős gyermek. A halál oka: veleszületett gyengeség, roncsoló toroklob, vérhas, tüdőgümőkór, gyermekaszály, bélsorvadás... Az izsáki plébánia mellett meg kell említenünk az orgoványi református lelkész, Molnár Gergely tevékenységét is, aki 1908 és 1917 között ellátta a lelkészi teendőket a szabadjakabi katolikusok esetében is. ^
