Fodor István (szerk.): Emlékkönyv Banner János születésének 100. évfordulójára (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, 1990)

Bóna István: A budapesti egyetem professzora

gálatába állott Kutzián Ida is, Patayra pedig keserves évek jöttek. 1948ra a „Tompa-örökség" elenyészett az Intézetből. 1946 őszén kezdtek az első igazi Banner tanítványok (Nováki Gyula, Pusztai Rezső, Bálint Béla, Ruffy Blanka, Nagy Piroska), míg az 1947-es évfolyammal nem volt szerencséje. 1948-ban egykori szegedi tanítványai közül Budapestre költözött Korek József és Tóth Gábor, — Banner nem volt többé egyedül. E sorok írója 1948-ban még a Múzeum-körúti intézetben kezdte el tanulmányait. Első ízben 1949 áprilisában Dunaharaszti HÉV állomásától Alsónémedire gyaloglás közben kerültem bizalmasabb viszonyba professzorommal s ez a viszony mindvégig felhőtlen, részéről atyai, részemről fiúi maradt. Az 1951/52. tanévben, amikor erre először nyílt lehetősége, engem hívott meg első demonstrátorának, 1945-től rendes aspiránsa lettem, 1957-től budapesti tanársegédje, 1961-től adjunktusa, majd 1964-ben az ő felterjesztésére egyetemi docens, 1967-től pedig az ősrégészeti oktatásban az utódja. Kapcsolatunkra, együttműködésünkre több ízben kénytelen leszek visszatérni, mivel az egyetlen állandó egyetemi munkatársa voltam, két év megszakítással 20 éven át. Nem várható tehát tőlem, hogy külső szemlélőként emlékezzem rá, kapcsolatunk nagyon is személyes volt. 1949-ben a meg-megújuló reformokkal párhuzamosan elkezdődött a régészeti intézetek vándorlása. 1949—1951. között a „muzeológus" intézetek a Puskin (Esterházy) utcában egyesültek, — régészeknek, művészettörténészeknek egyaránt oda kellett költözniük, nyílván azért, mert ott volt az akkoriban kacsalábon forgónak számító Ortutay-féle Néprajzi Intézet. 1951-ben azonban a terjeszkedő Természettudományi Kar valamennyit kiszorította gyakorló gimnázium épületébe. A „Trefort" nem volt rossz hely. A Puskin utca és a Bródy Sándor utca sarkán volt a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja, az utca folytatásában a Nemzeti Múzeum. A Szentkirályi utca közepén egy emeleten volt a hangulatos Stühmer „Kati" espresso, az egyetem, a MMOK és a Múzeum régészeinek kedvelt találkozóhelye, soha ennyire nem voltunk együtt s valahogy sokkal jobban összetartoztunk, mint ma. 1953 nyarán került át a Bölcsészettudományi Kar a mai helyére, a Piaristák épületébe, ahol Banner nagyszombati barokk éremszekrényekből és múltszázadi bútorokból rendeztette be az egyetem legszebb, legpatinásabb tanári szobáját, amely három évtizeden át méltóképpen képviselte a közben 200 évessé vált Régészeti Intézetet. 1966-ban László Gyula még sietett ezt a szobát elfoglalni, — ma nem lenne érdemes, berendezését eltávolította a tudományos prakticizmus. A mélyponton Sűrű költözködés csupán lágy kísérőzene volt azokhoz a megpró46