Fodor István (szerk.): Emlékkönyv Banner János születésének 100. évfordulójára (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, 1990)

Trogmayer Ottó: Banner János évei a szegedi múzeumban (Tudo-mány a ponyva alatt)

zódni akarunk. Banner János jászberényi évei, a múzeumért, a muzeális tárgyakért folytatott mindennapos kis csaták sora, igen sok esetben napjaink múzeumaira is jellemző.

2 Gondoljunk a közelmúlt egyszemélyes városi gyűjteményeit, múzeumait kezelők munkájára, s rögtön aktuálissá válnak Móra Ferenc közel nyolcvan évvel ezelőtt írt sorai: „Minálunk mindenhez érteni kell az embernek, s nem szentelheti magát egy munkának. Két hétig érmekkel vesződik az ember, aztán három napra átalakul madártudóssá, egy hét múlva kövületekkel bajlódik, aztán kigubódzik belőle az ethnográfus, tíz napig régészkedik, s mindezen szép tisztségek mellett állandóan könyvtárnok a nyilvános olvasóteremben, amelynek évente 10—12 ezer olvasója van".

3 Árnyalati eltéréssel ezt a munkát végezte Banner Jászberényben, s úgy indult, ilyesmit fog Szegeden is végezni. Móra csaknem három éve múzeumigazgató, egyre inkább szabadulni szeretne a múzeumi munkával járó fentebb idézett sallangoktól, így kapóra jött a tudós gimnáziumi tanárok ajánlkozása. Czógler Kálmán kezelte a természetrajzi gyűjteményt — Móra természetrajz szakos tanár volt — Cs. Sebestyén Károly kultúrtörténettel, ethnográfiával foglalkozott, Banner pedig a numizmatikai gyűjtemény őre lett. Jászberényből Szegedre kerülése során, valószínűleg a hír elérkezése után azonnal felvette a kapcsolatot Mórával. Lehetséges, sőt valószínű, hogy segítségére voltak kolozsvári ismerősei, hiszen Mórával együtt „egy iskolába jártak", ha nem is ugyanabba az osztályba. Köztudott, hogy Mórát is, Bannert is a kolozsvári egyetem nyári kurzusai, Pósta Béla tanfolyamai vezették be a régészet elméleti és gyakorlati titkaiba. Banner János jászberényi leváltásának okait homály fedi. Annyit tőle tudunk, hogy 1920 áprilisában megszűnt múzeumi őri megbízatása, Szegedre helyezték, de bútorait csak augusztusban szállíttatta a Tiszaparti városba, ahol pályája oly magasra ívelt; Jászberényben, távozása után megrágalmazták, melyért elég körülményesen, de elégtételt kapott. ... „rektifikálást kértem és kaptam is, ha nem is teljesen a magam szövegével, de mégis kielégítőt. Szükségem volt erre, nemcsak azokkal szemben, akik becsültek, de önmagammal szemben is, de meg azért, mert május 20-a óta már a szegedi múzeumban dolgoztam Móra Ferenc mellett, akinél a politikai tört cserepek legfeljebb ajánlólevelek voltak, de a múzeum becsületén esett mocskot aligha igyekezett volna tisztítóba küldve takargatni."

4 Ezek a kisvárosi rágalmak is napjainkig élnek. Ugyan ki nem hallott a szakma ismerői közül rágalmakat, leletek jogtalan közléséről, vagy „vidéki" illetőségű műtárgyak fővárosi gyűjteménybe juttatásáról. Hiszen a nagyszéksósi leletet is évekig titkolni kellett, nehogy a Nemzeti Múzeum „kiválassza". Ugyan mit kapott volna Móra, ha a nevezetes leletek Budapestre kerülnek. Egy részük így is a fővárosban van, s visszahozatalukra nincs reményünk. A tudomány 36