Zombori István (szerk.): Magyar cserkészet - Világcserkészet = Hungarian Scouting - World Scouting (Szeged, 1989)

MORVAY Péter: A regöscserkészet

valamint a neveléstörténeti folyóiratokban közreadott tanulmányai serkentették őket ebben, mármint ezt a regöscserkész munkaközössé­get. A frontáttörést azonban a Móra Ferenc Múzeum által megrende­zett, „A magyar cserkészet története" című, ez év május 27-én megnyitott kiállítása hozta meg, amely után a sajtóban, rádióban, TV-ben, előadásokon és szakmai konferenciákon, rangosabb folyóira­tok hasábjain sorban jelentkeztek a korábbiaknál jobban tájékozott és tárgyilagosabb megnyilatkozások. Szűkebb témánkra térve, csaknem fél évszázaddal ezelőtt, a Magyar Cserkész egyik, 1939-ben megjelent számában látott napvilágot a regöscserkészet toborzója, a Regös Rend megalapításának meghirdeté­se. Ezzel új cselekvési tér nyílt a cserkészpróbák alapozó fokozatain már túljutott, serdültebb cserkész korosztály, az ún. Rover cserkészek előtt, akik nem elégedtek meg a tizenévesek felsőbb rétegeire is vonzó hatású, de nem minden vidéken űzhető vízicserkészet, repülős cserké­szet, kivételesen lovas cserkészet vagy a téli sítáborok kínálta lehetősé­gekkel. Akkor még nem gondoltuk, hogy ezzel a kezdeményezéssel új ágazat jött létre a mozgalmon belül, amely a nemcsak a hazai cserké­szet, akkor még a jövőben tündöklő, viszontagságos évtizedeire lesz jótékony hatással, hanem megtermékenyíti majd a nyugati magyar cserkészetet is, mely oly sokat tett a határainkon kívüli magyar fiatalság nemzettudásának és anyanyelvi ismeretének felébresztése és megtar­tása érdekében. A regöscserkészet szélesebb alapú meghirdetésének természetesen voltak korábbi előzményei. Maga az a belső indíttatás is, amely két évtizeddel előbb a történelmi Magyarországot darabokra tördelő trianoni diktátum által kiváltott sokk után a nemzeti fölemelke­dés útját kereső és a magyar ifjúság iránt felelősséget érző kiváló pedagógusok, valamint a tanításukat, példájukat követő fiatal férfiak figyelmét a cserkészetben rejlő nevelési lehetőségek felé fordította. De még inkább azok a hagyományok, amelyeket az új pedagógiai világmoz­galmat hazánkba átplántáló és meggyökeresítésben, hazai arculatának kialakításában meghatározó szerepű I. számú BKIE Cserkészcsapat és a vele külön gyümölcsöző kapcsolatot tartó, főleg, de nem kizárólag protestáns cserkészcsapatok alakították ki, illetőleg fogadtak magukba. Itt kezdődik az én cserkész pályafutásom és ezzel kapcsolatban el tudok mondani egyet s mást a csapat legkiemelkedőbb egyéniségének, Kará­76

Next

/
Oldalképek
Tartalom