Zombori István (szerk.): A SZERBEK MAGYARORSZÁGON (Szeged, 1991)

Darkó Jenő: A karlócai érsekség egyházszervezete és görög-keleti népessége a XVIII. században az összeírások tükrében

nem különben Magyarországon és Horvátországban, ahol hívei tényleg lakoznak, és nekünk egyetemesen és személy szerint híveink legyenek. Továbbá a világi és egyházi rendeknek, miként az érseknek és a püspököknek, szerzeteseknek és minden rendű görög ritusú papnak megengedjük, hogy saját tehetségük szerint monostoraikban és templomaikban maradjanak, úgy, hogy titeket senki az említett monostoraitokban, templomaitokban és otthonaitokban ne háborgasson, azért dézsma, az adók és a katonák beszállásolása tekintetében a régi kiváltságaitoknak örvendjetek, rajtunk kívül az egyházi rend fe ett senki világinak nem lehet hatalma, hanem az érsek joga a tőle függő egyháziakat az egyházjog, vagy kánonjog szerint büntetni, kijelentjük és megerősítjük, hogy a görög ritusú templomokat és monostorokat tartozékaikkal együtt, valamint tehát az érseket és a püspököket megillető javakat, bármilyen legyen is az, és amelyeket elődeink adományai mellet bírtok, amely templomot pedig ellenségetek, a török elvett tőletek, azt kezetekbe visszaadni rendeljük..."

3 - Egy évvel később, 1691. augusztus 21-én kelt kiváltságlevelében Lipót szükségét látta a szerbek helyzetét további intézkedéssel szabályozni, éspedig: kívánjuk továbbá, hogy ugyanazon szerb nemzetiség saját hatóságának igazgatása alatt maradjon, és a régi, általunk is engedélyezett kiváltságokkal és szokásokkal háborítatlanul éljen. És azonfelül abban hajlunk rá, hogy ha valaki a görög ritusú rácok közül gyermekek és rokonok vigasztalása nélkül hal meg, vagyona az érsekre és az egyházra szálljon, nemkülönben ha az érsek, vagy a püspök hal meg, minden ilyen javadalom az érsekségre szálljon. Végtére legkegyesebben akarjuk és megparancsoljuk, hogy mindenki az érsektől, mint saját egyházfőjétől függjön, legyen az akár egyházi vagy világi."

4 - A caducitás jogának elismerése mellet csak ez az irat tartalmazza azt a legkegyesebb császári akaratot, miszerint a közösség feje egyházi és világi tekintetben áz érsek. Úgy tűnik, a szerb nemzet történetének ezen a sorsdöntő fordulóján, két világhatalom érdekszférájának ütközőzónájában, geográfiailag közelebbről nem köthető teokratikusan kormányzott államalakulatát az autokefal görögkeleti szerb egyház irányította, aki „mint a szerb vazallusállam feje, a török szuverenitás alól kivonta magát, és a Balkánon érvényben volt egész önkormányzati rendszerrel igyekezett a Habsburg főhatalom alatt elhelyezkedni és vele kompromisszumot kötni."

5 A magyarországi szerb kérdés így kapott kezdettől fogva erős egyházi jelleget. Lipót 1695. március 4-én kelt levelében Mátyás és II. Ulászló törvényeire hivatkozik, amikor megállapítja: „Mindazon népesség tehát, amely segedelmünkből, városainkban, birodalmunkban és annak határ-