A KŐKORTÓL A KÖZÉPKORIG. Tanulmányok Trogmayer Ottó 60. születésnapjára (Szeged, 1994)

Fodor István: Árpád-kori boronaház nyomai Tiszaszigeten

sohasem illeszkednek pontosan egymáshoz, s a gerendák közeit mohával, vagy sárral tömik be.) Félig a földbe mélyített boronaházakat figyelt meg Benkő Elek Székely keresztúron (BENKŐ-UGHY 1984, 32-33; BENKŐ 1992, 167, 170; FODOR 1990, 43), valószínűleg ágasokkal erősített boronafala lehetett a Hunyad megyei Sztrigyszentgyörgyön a templom közelében feltárt, földbe mélyített 12. századi háznak (ESKENASY 1978, 58, 62).

8 Ugyancsak boronafalúak lehettek a székelyföldi csíkszentkirályi, csernátoni, nagymedeséri és rétyi Árpád-kori földbemélyített lakóházak is (SZÉKELY 1990,4-6, 8-9; a székelyföldi településfeltárásokról ld. még: BENKŐ 1993). A faházak Árpád-kori elterjedtsége egyáltalán nem meglepő, ha a szomszédos középés kelet-európai régióra is kitekintünk. A középkori faházakról írott kitűnő tanulmányában Hoffmann Tamás joggal állapítja meg, hogy „végeredményben Európa hagyományos építészete csaknem a modern korig 'fakorszakát' élte. A kontinens kétharmad részét (nem úgy, mint ma: egyharmad részét) erdő borította, s a fa volt a legkönnyebben megszerezhető építőanyag." (HOFFMANN 1992, 6-7). így volt ez hazánkban is, ahol már a 10-11. században megjelentek a faépületek, amelyek közül régészetileg csupán a földbe mélyítettek igazolhatók egyértelműen. A földbe mélyített faházak e korszakban általános két típusa - az egyik esetében összeácsolt boronafal húzódik a földfal mellett, a másikban belül függőleges gerendákkal erősítik a falhoz a vízszintes gerendasort, vagy a hasított gerendákat (6. kép la-b; ld. RAPPOPORT 1975, 119, 132-133)

9 - hazánkban is megfigyelhető (régészeti nyomaik felsorolását ld. FODOR 1989; 1990). A fával bélelt falú, félig földbe ásott lakóházak a mi Árpád-korunknak megfelelő időszakban Kelet-Európában az erdős zóna déli sávjára és a ligetes steppe övezetére jellemzőek (AU, III. 195-196, 208, 340-350; BARAN 1988, 33-47; GORJUNOV 1981, 23-29; JURENKO 1984, 40-43; MOSZKALENKO 1981, 79-101; PETRASENKO 1985, 74-75; PRIHODJUK 1990; RAPPOPORT 1975, 116-136; RAPPOPORT-KOLCSIN-BORISZEVICS 1985; SZEDOV 1982, 17, 67, 69, 74, 82, 197, 209, 213, 246; TERPILOVSZKIJ 1984, 13; 1990; TIMOSCSUK 1990, 83, 1 13, 118; VAKULENKO-PRIHODJUK 1984). Ezek közt akad az ószentivánihoz hasonló is, ahol a talpgerendákat a padlószint alá Süllyesztették (6. kép 2) (CSEBOTARENKO-TEL'NOV 1983, 89, vö. FODOR 1989, 30).

10 8 A 12. századi épület azonban aligha lehetett vlach (román) kenéz hajléka, amint az ásató véli, hiszen a közeli templom kutatásakor talált 1313/14-es szláv kőfeliratban említett Balea kenéz csupán a 13. század végén költözhetett e vidékre népével. A korábban itt élő és a környék helységeinek nevet adó magyar népesség itteni településének egyik lakóháza volt ez, amit a településen és a templom körüli temetőben előkerült régészeti leletek (cserépüstök, S-végű hajkarikák, stb.) is megerősítenek (vö. GYÖRFFY 1987, 299-300; a templomok kutatásáról ld. POP A 1976; 1978). 12-13. századi oszlopos faház és boronaház gödreit bontották ki Malomfalván (HOREDT 1986, 122), s a mai, valamint a történeti Magyarország szinte minden tájegységén joggal gyanakodhatunk ilyen lakóházokra (még ha az ásatások pontos dokumentációja jórészt közöletlen is), továbbá úgy vélem, hogy azoknak a sekély gödrű házaknak is zömmel boronafala lehetett, amelyeknek gödrében nem találták meg a tetőtartó ágasfák nyomait (a boronaházak régészeti nyomairól ld. FODOR 1989; 1990). Ma már tehát nem csupán a történeti források igazolják az Árpád-kori boronaházak és más szerkezetű faházak létét (SZABÓ 1969, 33-34), hanem hiteles régészeti leletek is, s újabban a néprajztudomány is joggal számol velük (BARABÁS-GfLLYÉN 1987, 17; ZENTAI 1991, 26-27; DÁM 1992, 10; HOFFMANN 1992). 9 P. A. Rappoport rekonstrukciója szerint e házak felmenő falát kívülről földdel szigetelték. Erre a kevésbé kontinentális éghajlatú Magyarországon aligha lehetett szükség. Kelet-Európában a fölbemélyített házak gödrének fával való bélelése annyira általános, hogy alig néhány épület esetében zárható ki ez az eljárás (UAPUSKIN 1968, 128; RUSZANOVA 1973, 24-25, 92-93). 10 E megoldás ősiségét szemléltetik azok a szkíta kurgánok, ahol a sírkamra boronafalának alsó gerendasorát szintén a sírkamra padlója alá süllyesztették (vö. UBEROV 1961, 161). Több ilyen házban a kemence alját a padlószint alá mélyítették (ld. pl. HINKÜ 1964, 133, 139). Meg kell itt jegyeznem, hogy azon épületek esetében is gerendafallal (ritkábban pallófallal) kell számolnunk, ahol a ház gödrében talált cölöplyukak közvetlenül