A KŐKORTÓL A KÖZÉPKORIG. Tanulmányok Trogmayer Ottó 60. születésnapjára (Szeged, 1994)

Fodor István: Árpád-kori boronaház nyomai Tiszaszigeten

Igen lényegesnek véljük, hogy a főként szlávok lakta Kelet-Európából ismert, földbe mélyített, de felmenő fallal is rendelkező, oszlopos megerősítésű és ácsolt boronafalú lakóházak nem csupán az Árpád-kori Magyarország területén kerültek elő, hanem a 9-10. századi Kárpát-medencében is. Az északkeleti területen, Beregszászban és Gálocson tártak fel kőkemencés, valamint kőből és agyagból épült kemencékkel ellátott, földbe mélyített, oszlopos szerkezetű (az oszlopok a négy sarokban álltak) faházakat és oszlop nélküli boronaházakat (PENYÁK 1988, 174-181). Az ásató által vélt 5-6. századi keltezést magam ugyan túlságosan korainak vélem, az kétségtelen, hogy e lakóházak a honfoglalás előtti évszázadokban épültek. A két 9-10. századi beregsurányi lakóház egyike fapadlós boronaház, a másik pedig oszlopokkal erősített boronafalú ház lehetett (NÉMETH 1993, 155). Oszlopokkal erősített boronafala volt az Ungvár-radvánci lakóháznak is (PENYÁK 1980, 80). A dunántúli ZalavárKövecsesen feltárt 9. századi kőkemencés házak közt ugyancsak megtaláljuk a korabeli szláv faházak mindkét, említett típusát (CS. SÓS 1984). Előfordulnak ilyen épületek nyomai a Felvidéken (HABOVSTIAK 1985, 81-85; PLEINEROVÁ 1979) és Erdélyben is (Fiátfalva, Székelyszállás, Bözöd, Székely keresztúr, ld. SZÉKELY 1974-1975a, 2-3. kép; BENKŐ 1992, 184-185). A honfoglalás előtti évszázadokban tehát a szláv betelepedés nyomán a Kárpát-medence nagy részén is elterjedt a földbe mélyített, de fölmenő fallal is rendelkező faház fentebb említett két alaptípusa. Mivel pedig ma már régészetileg is igazolhatónak látszik több helyen településeik honfoglalás utáni továbbélése - például Zalavár környékén (MÜLLER 1984, 188), Visegrádon (KOVALOVSZKI 1985; 1986), a Székelyföldön (SZÉKELY 1974-1975b, 65) - aligha kétséges: a faépítkezés jelen volt már a 10. századi magyarság építési gyakorlatában is.

11 Ezért nem lehet számunkra meglepő, hogy zömmel a 10. században létrejött szolgáltató falvaink közt 12 Acs, 11 Taszár-Teszér és egy Ácsteszér nevűt találunk (HECKENAST 1970, 90-91, 126-127). A taszár szó szláv eredete ugyanúgy a helyben talált szláv népesség faépítkezésének honfoglalás utáni folyamatosságát igazolja, mint a régészeti megfigyelések. (E jövevényszó igen korán, még a 10. században meggyökeresedett nyelvünkben.) Faépítkezéssel tehát már a 10. századtól számolnunk kell településeinken. Igaz, ennek régészeti nyomait kétséget kizáróan csak akkor rögzíthetjük, ha az épületet földbe süllyesztették. Pedig nagyon valószínű, hogy a társadalom felső rétege sem a 10. században, sem későbben nem lakott a kis méretű, kényelmetlen, földbe ásott házakban, hanem a díszes sátrak mellett a felszínre kőből és fából épített ház volt a hajléka. A szolgáltató falvak ácsai bizonyára elsősorban nekik építettek boronaházakat (CSILLÉRY 1982,182).

12 Voltak azonban felszíni boronaházak a falusi településeken is. Falukutatásunkban régóta egységes vélekedés uralkodik arról, hogy Árpád-kori falvaink lakóinak élete zömmel - főként tavasztól őszig nem az egyhelyiséges, füstös kis földházakban folyt, hanem a felszínre épített különböző jellegű, nádból, fából készített épületekben és sátrakban.

13 Valószínűleg főként a birtokosok, falunagy ok építettek maguknak tágas, több helyiséges boronaházakat. a gödör széle mellett vannak. Itt azonban nem a fal gerendáinak végét ácsolták össze, hanem a függőleges oszlopokba ácsolták azokat, amint ezt a Dnyeszter-melléki bernasovkai település valószínűleg ötvösműhelyként szolgáló épülete igazolja (VINOKUR-MEGEJ 1992, 84). 11 A magyarság korai építési kultúrájában tehát ugyanúgy tetten érhető a ,,keleti hozadék", mint a honfoglaláskor az új hazában talált népesség építési hagyományai (vö. FODOR 1983; BÓNA 1988). 12 A borsodi földvárban előkerült 10. századi földbe mélyített, fapadlós kőépület - a maradványokból ítélve alighanem kétszintes lehetett, s a felső szint helyisége talán boronafalú volt (WOLF 1992, 415-418).