Zombori István szerk.: Az értelmiség Magyarországon a 16.—17. században (Szeged, 1988)

Bitskey István: A római Collegium Germanicum Hungaricum magyar alumnusai a XVII. század közepén (1637-1685)

egyházi értelmiségképzés speciális színterévé. Andreas Steinhuber múlt század végi pozitivista szintézise még címében is, anyagában is törekedett arra, hogy a kollégiumot, mint több nemzet közös teológiai stúdiumainak helyét mutassa be,

5 kár lenne, ha ez a tendencia megváltozna s a nemzetközi szakirodalomból kiesne a már csak mennyiségileg is igen számottevő magyar részvétel ténye. A XIII. Gergely pápa által jezsuita vezetés alá helyezett, de kifejezetten a világi klérus utánpótlásának biztosítására létrehozott intézményről s XVI. századi magyar tanulóiról nemrég külön tanulmányban szóltunk.

6 Ezt követően a XVII. század első évtizedeiben Rómában tanuló alumnusok helyzetét vázoltuk fel, megállapítva, hogy Pázmány Péter különös erőfeszítései nyomán töltődött fel 1627-ben a kollégiumban tanuló magyarországiak létszáma az engedélyezett maximumra, a pápai alapítólevélben megszabott 12 főre.

7 1634. okt. 10-én ismét nagyobb csoport, 9 magyarországi alumnus érkezett együtt a kollégiumba, részben ismét az érsek ez irányú törekvéseinek köszönhetően. Az alábbiakban — kronológiailag mintegy folytatásaképp előző két tanulmányunknak — arra vállalkozunk, hogy a magyarországi teológiai hallgatók római stúdiumait a Pázmány halála és Buda felszabadítása közötti időszakban tekintsük át, amit az is indokolttá tesz, hogy az 1637—1686 közötti fél évszázad a római magyar teológusképzés legkevésbé feldolgozott periódusai közé tartozik. Kiindulópontként a Pázmány halála utáni évet, 1638-at választjuk. Vajon a kardinális által megszervezett keretekben, az általa kijelölt úton haladt-e tovább a magyar katolikus alumnusok Róma-járása a következő időszakban? Vajon megmaradtak-e az általa szívós munkával kiharcolt eredmények, állott-e be valamilyen változás ezután a keretszám betöltése, a növendékek kijelölése, az útiköltség biztosítása terén? Vajon Pázmány 3 utódának, Lósy, Lippay és Szelepcsényi érsekeknek főpásztorsága alatt fejlődésről vagy hanyatlásról beszélhetünk-e a római magyar teológusképzésben ? 1638 mindenesetre mozgalmas év a kollégium magyarországi diákjainak szempontjából.

8 Többen befejezték stúdiumaikat, és eltávoztak, így a két horvát növendék (Matija Slovencic és Ivan Misid), a. két expázmánita, a Bécsből még Pázmány irányítására idejött Pozsgay Miklós és Nagy Albert, ketten a domonkos rendbe léptek át (Balogh György és Gyarmati István), további három főről (Rosy, Récsei és Dobrassowski) viszont nincs adatunk. Fel kell tételeznünk, hogy ők is eltávoztak, csakis így lehetséges, hogy a megüresedett helyekre 1638-ban 7 új növendék érkezett. A 12 fős keret túllépése nem volt lehetséges, korábban utaltunk rá, hogy Pázmányt is szigorúan megrótták létszámfeletti diák ideirányítása esetén. A dominikánusokhoz átkerülő két fő nyilván csak ideiglenesen