Zombori István szerk.: Az értelmiség Magyarországon a 16.—17. században (Szeged, 1988)

Bitskey István: A római Collegium Germanicum Hungaricum magyar alumnusai a XVII. század közepén (1637-1685)

kapott itt elhelyezést, az ideérkezők kötelező esküjét sem tették le, a létszámba sem számítottak bele. Öt fő itt maradt a régiek közül : Kisvárdai Éh Mihály, Hoffmann Pál (a későbbi veszprémi püspök), a pálos Vanoviczi János, a horvát Blaz Medvedic, valamint Kőszeghy Menyhért. Ötük mellé ebben az évben érkezett Lónyay András és Baróthy Ferenc az egri, Gáborjáni Tóbiás a váradi, Dunaricz Lőrinc a győri egyházmegyéből, Szegedi Ferenc Lénárt a bécsi Pázmáneumból, valamint két horvát (Petar Belicic és Mihajlo Matkovic) a zágrábi egyházmegyéből. Velük együtt ismét pontosan tizenkettőre egészült ki a létszám, s ebből két következtetés adódik. Egyik, hogy Pázmány halála után is szinte kínosan ügyeltek a maximális létszám betöltésére, a másik, hogy a 12 növendék között a területi arányok ekkor meglehetősen pontosan érvényesültek. Volt közöttük 3 horvát, egy pálosrendi, egy Pázmáneumból érkezett, a többiek a királyi Magyarország különböző egyházmegyéiből kerültek ide. A provenienciát illetően ez az arány egyébként a későbbi évtizedekben is jellemző és mértékadó lesz. 1638. jan. 1.—1685. dec. 31. között, tehát Lósy, Lippay és Szelepcsényi érsekek idejében összesen 123 magyarországi hallgatót anyakönyveztek a kollégiumban, ami évi átlagban 2-3 odakerülő alumnust jelent. Ha ehhez tekintetbe vesszük, hogy a képzési idő átlagban 4-5 évet tett ki, akkor megállapítható, hogy vizsgált korszakunkban a magyarországi hallgatók létszáma általában a lehetséges maximumtól nem mutatott elmaradást. Ha viszont nem a számszerű átlagot, hanem az odaérkezési időpontokat tekintjük, akkor már korántsem látszik az utánpótlás biztosítása kiegyensúlyozottnak vagy folyamatosnak. Egyes években egyetlen növendék sem érkezett (1640, 1643, 1656, 1659, 1661, 1664, 1672, 1679, 1685), más években viszont egyszerre, együtt 5-7 főből álló csoportot fogadnak a San Apollinare-templom melletti palazzóban. Természetszerűen merül fel a kérdés: mi okozza e „hullámokban érkezést", mi az oka a kimaradt éveknek? Mint láttuk, a XVII. század első negyedében egyáltalán nem volt betöltve Hungária 12 helye a kollégiumban, s csak Pázmány erőfeszítése nyomán, az 1627. szept. 10-én érkező 11 alumnus révén töltődött fel a létszám. Nem csoda, ha az egy csoportban érkezők nagyjából azonos időpontban végeztek s tértek haza, ezért kellett 1634-ben, majd 1638-ban ismét egyszerre nagyobb csoportot Rómába indítani. Ez a kezdet azután bizonyos mértékig meghatározta a későbbieket is, ez okozta, hogy 4-5 évenként nagyszabású váltás következett be a magyarországi növendékek állományát illetően. Ilyen év volt 1642, 1646, 1650, 1657, 1663, 1667, 1673, 1678, 1681, 1684. Minden bizonnyal az utazási nehézségek is indo-