Zombori István szerk.: Az értelmiség Magyarországon a 16.—17. században (Szeged, 1988)
Rókay Péter: Fábián Literátus, Cserni Jován íródeákja. – Ábrázolások és tények
képviselői ezt az adatot. Ennek megállapítása meghaladja a jelen előadás feladatát. Mindenesetre e tanulmány szerzője az irodalmi alkotásokéin túl még azt is tudni vélte, hogy Fábián literátus újlaki (iloki) ferences volt. 13 Érdemes megemlíteni, hogy Ivic, Fábián ferences voltát máshol, az Emlékkönyv előtt vagy után megjelent tanulmányaiban nem említi. 14 , így annak a Szabadkán kiadott emlékkönyv szövegében történt említése, legyen annak szerzője akár Ivic, akár más, azt a benyomást is keltheti, mintha ezt a körülményt kizárólag a szabadkai nyilvánosságnak szánta volna. Egyébként a névtelen szerző, akárki legyen is az, ezt az állítását nem támasztotta alá semmilyen forrásadattal sem. Tudomásunk szerint ilyen nem is ismeretes a történetírás számára. A történettudomány mindössze három, névszerint is Fábián literátus személyére vonatkozó forrásadatot ismer. Ezek közül kettő kizárólag Fábián követi tevékenységével áll kapcsolatban. Az első Hoberdanec Jánosnak, a Habsburgok Cserni Jovánhoz küldött megbízottjának 1527. május 26-án kelt levele, melyben arról értesíti urát, I. Ferdinánd királyt, hogy Fábián literátus másodmagával lett hozzá küldve, a továbbiakban hagyatkozzon kettejük szóbeli jelentésére. Hoberdanec egyúttal arra kéri Ferdinándot, hogy Fábiánt küldje vissza, társát viszont tartsa magánál (apud Maiestatem regiam). 15 A második forrás Ferdinánd király 1527. július 3-án írt levele, amelyben közli Hoberdáneccel, hogy Fábián és társa által küldött levelét megkapta. 16 Azonnal hangsúlyoznunk kell, hogy csupán ezeknek a forrásoknak az alapján Fábián literátust nem kell föltétlenül Cserni Jován szolgálatában álló személynek tartanunk. Vele mindkét adat szerint Hoberdanec rendelkezik, anélkül, hogy Jovánt vele kapcsolatban akárcsak meg is említené. így Fábián Hoberdanec alkalmazottjának is tekinthető, mint ahogy Jovanovic Radosav valóban annak is tekintette az első világháború előtt kidolgozott befejezetlen doktori disszertációjában. 17 A történeti irodalomban általában Fábián literátus személyére vonatkoztatnak még néhány adatot. Őt tartják a „Fekete Ember" azon követének (Nigri Hominis orator), akiről Mária királyné azt írja 1527. április 13.-Í Pozsonyból kelt levelében bátyjának, Ferdinándnak, hogy Hoberdanec vezette hozzá. E küldöttje által ajánlotta fel Jován Mária királyné közvetítésével szolgálatait Habsburg Ferdinándnak. 18 Ot tekintik ugyancsak Cserni Jován azon küldöttének, aki John Walop angol követet a „Fekete Ember"-ről informálta. 19 Ezen túl ide vonható még néhány, Cserni Jován követeire vonatkozó adat. Nem teljesen lehetetlen, hogy ő azon „zwenn Ratzn" egyike, akik Andreas Gertschachernek 1527. július 5-én Fürstenfeldbe a „Schwartzn Mann" halálhírét hozták. 20 Ez annak ellenére sincs kizárva, hogy Fá-