Dugonics András: A magyaroknak uradalmaik, mint a régi, mind a mostani üdökben / Írta Dugonics András. – Pesten és Pozsonyban, Füskúti Landerer Mihály betűivel és kölcségével, 1801 (L.sz. Cs.Gy.836)

III "Vak-Bélának egy kiráji levele találtatna (melyet igen kevés embernek kölietött látnia), melyben a' többi Magyar cíinok között Rámának címje­is olvastatna. De leg-bizonyosabb az : hogy Rámát IIl-Béla vetotte a' Magyar Korona alá: mert az utánna-kövecközött kirájok-is valósá­gos Urai vóltanak Rámának» Bösnict-ovszkpíak ezt a részszét azért ne­vezhették Rámának » mert rajta fojik Ráma vi­ze ; nem pedig azért : mintha lí-András-k\rx­junk (midőn, a' Törökök ellen , Zsidó-országban hadakozott) az ott lévő Ráma nevét hozta­vólna-ki magával, és erre a' földre {Révainak Vélekedésse szerént) ragasztotta volna. Ha­marébb hivattatott ez Rámának (úgy-mint Kál­mán , Vak-Béla-) és III-2?é/tf-kirájjaink üdőjök­ben), sem-mint ez a' II-András kirájjá tétetött, avvagy Zsidó-országnak meg-ve vésse' okáért Ráma körül forgott. Rámának Paissa a' 16-dik Pais» Ennek ud­vara vörös-szín. Benne vagyon egy vasaltt , avvagy páncélos kar , mely a'fehér kardot mar­kába szoríttya. A' Paison fölül ( a'-raint ez­elott-is mondám) vagyon a* korona. A' Magyar - kirájok előtt vitetni szokott tíz zászlók között, ném Bosnia*-, hanem Rá­ma zászlója találtatik, a'-mint ezt szemeimmel Uttam , midőn eis'6-Ferenc kirájunk Budán meg­koronáztatott* H TIZEN- r

Next

/
Oldalképek
Tartalom