Dugonics András: Magyar példabeszédek és jeles mondások : I. rész / Összeszedte és meg világosította Dugonics András. - Szeged : Nyomatott Grünn Orbán Betűivel s Költségével, 1820 (L.sz. Cs.Gy.834)

Farkárúl Ösmeretes a' róka. Nem a' szívbül ered az ajakon nőtt szó, Több a' fa mint az erdő. Szomjúnak kezében illik a' pintes korsó. Illik a' konc után a' levet is hörpölni. Nem azé a'nyúl, ki azt e' bokorbúi ki ugrattya. hanem a' ki el fogja. Sokszor az állatok is hál'adatosak. j) 1) Voltak Romában olyan játékok , melyben az arra ren­deltetett helyre egy fene állatott ki erőltettek a' ke­recsbe (Circus) utánna egy halálra ítéltetett gonoszt, ki vele veszekedgyék; ki, ha meg nyerte a' fenét, é­lete meg maradott. Ezt az irtóztató mészárlást leg örömestebb nézték a' Romaiak — Egyszer a' Romai­ak egy oroszlánt erőltettek ki, melynek termete ir­tóztató vala. Forgatta szikrázó szemeit , sérénnyét meresztette. Fogait csikorgatta. Utánna a' viadalra ki taszítottak valami Androklus nevű szólira embert kit Ura, ki a' hadban tábornokságot viselt az ilyetén el vesztésre kárhoztatott. Ezt az oroszlán még mesz­szirül pieg látván elég üdéig nézte. Ingerelték őtet : de az álmélkodva, csak állott. Az után lassan las­san mint; egy örven lezve hozzája inlúrlt, farkát csó­válta, és, mint hízelkedő kutya, annak lábát és ke­zét nyalogatta. Ekkor Androklus ijedttébül fel eszmélkedvén, viszszá venni láccattatott el andalodott lelkét. Már az oroszlánnak szemében is nézni merész­lett. Meg ösmerték egy mást, és egy másnak örven­dettek is. Tapsolt osztán a' nép , és Androklust ki szabadúlttnak hangozta. A' Császár magához híván Androklust, meg kérdezte az oroszlán' meg szelídü­léssének okát. Erre ö így szóllott : midőn az én U­ram Afrikában tábofnokoskodott ; én annak kegyetlen­sége és szinte mindennapi halálos fenyegetéss&i miatt telle el illantottam ; és hogy valaha kezére ne kerít­S

Next

/
Oldalképek
Tartalom