Dugonics András: Szittyiai történetek : Második könyv : A Magyar útban történttek / Dugonics András. – Posonyban és Pesten : Fuskúti Landerer Mihály, 1808 (L.sz. Cs.Gy.832)

208 SZÏTTIYAI TÖRTÉNETEK, meg őket. Viszszá-fögnák adni az Egygyetmásokat, a' fegyvereket, a' lovakat, ki vévén azt az egygyét, melyen Országjokba viszszálovagolhatüának«, Meg-ígérték azt-is: hogy ide többé iiem Fognának jönni» Ennek nagyobb hitelére, zálogba adnák fiokat. Semmit se hajtottak erre a' högyke Olaszok. A' nyereséget bizonyosnak lenni állít^ ván ; azt üzentékvi szszá: hogy közüllök életben egygyét se fognának bánni. A' döglött kutyáktól el-fognák Venni az egygyetmásokat, okosabban-is fognának tenni, mint azokat (az Ő ajánlásokból) el-foganni. Ezt a' goromba üzenetet hallván ; öszsZe-gyiilekeztek a' Magyar Tábogrnak lángjai. Ezek közül egy (ki közöttök Fő-vala) ezeket mondotta a' Magyar Szívekhez : Vitézek! szoros a'kapca, a'^mint szemeinkkel láttyuk. Életünknek el-vesztte után ; semmink, a' mit el-vesztbessünk. Könyörgésseink (a'kő-szívűek előtt) hasztalanok. A' meg-szökésre se kedvünk , se alkalmatosságunk. Magunkat (ebben az üdőben) megadnunk , annyit tesz : mint bizonyosan meghalnunk. Mit tarthatunk tehát attól : hogy levágattatunk ? Egygyik halált a' másikkal fölváltyuk. Vögyük-elő Szittyiai Firfiségünket, Firfi módon meg-halni, annyit tesz: mint örökké élni, Eleinktül-vett tulajdonunkat, Utóinkra