Dugonics András: Az arany Pereczek : Szomorú történet öt szakaszokban / Irta Dugonics András. – Posonyban és Pesten : Füskúti landerer Mihály költsgével és betőivel, 1790 (L.sz. Cs.Gy.829)

I. SZÁK ASZ. VII. RÉSZ. 41 el - hadarta fzavait: hogy belőile femrai bizonyod: ki - nem - vehettem^ VERNIKA: Oh! Lelkem £ bátyám ! Csak kevésben múlt-el: hogy egy Rókának fogai közé nem estem. — Több Vadáfzok valánk egy helyen. De ama' gonofz Állat olly ravafz vala : hogy, abban hagyván a' bátrabb Férj-fias kat , éppen felém vette vefzedelmes úttyát. — De bezzeg, Bátya, tudod-é: mire vetemedtem? — Kergettem a' Rókát; de magam után.— Tiiftént Akós-bátyámhoz fzaladtam — De látd, ama' gonofz Állatot. — Mihelyest Bátyámra vetette ravafz fzeineit, hasa alá csapta a' farkát, és illa berek, nád a' kert. A'- mint fájdítottuk, erre vette magát. Nem vetted-é éfzre: hogy erre kullogott? GYÁRFÁS : Semmi nyomát nem láttam. — De Te, édes húgom, mi okra nézve fárafztod úgy-annyira magadat? Tí Afzfzony - állatok abban fitogtattyátok leg-inkább magatokat, a'miben éppen nem kellene. — Fel-vefzitek az Amazon - ruhát, de Amazon - Izívet nem tudhattok magatokban teremteni. Ezen fzavakból éfzre - vette Vernika: hogy Gyárfás méltán fogna a' Pirongatásokhoz. Elkévánta ezen gondolatait fordítani. Az elobbeni fzaladgálásban el-fáradván, le-ült, a' tűz mellett fekvő tőkére. Gyárfás, elenében ült - le D 3 a