Dugonics András: Az arany Pereczek : Szomorú történet öt szakaszokban / Irta Dugonics András. – Posonyban és Pesten : Füskúti landerer Mihály költsgével és betőivel, 1790 (L.sz. Cs.Gy.829)

ÄZ A KAN Y PEKECZEK. Sjz ereimét» jurának m s még -kérte-. De ama' fzép JüHus tofinát tefZelt Apaiinnak orra alá. APALIN: .Én - is mondok eh nez valamit* Ama' csintalan Opalin nyilván fzeretett, és azt nem kévánta titkol ni. De Vernika , ama' job* bik, alattomban égett. Titkolta minden hajlandóságait. .Mind*az'- által mennyi fzeme, füle újjá, fzája volt, mind-annyi vádolói vóltanak* JULIANA, örömmel fel-kelvén : Pia Kis aízfzoüyságtok meg-engedi, erre a' történetre tudok en-is valamit mondani. Mind ama' csintalan Apalin, mindama' jó Vernika haíztalanúlizerettek. VERNIKA : Oho ! édes Juliufom ! Erre immár innod kell : mert, a' - mint éfzre - veízemj roízfzabból kezdel lenni. Ezeket mondván, ivott leg-elol maga Vernika az OrvofságbóL Ofztán Juiiáuát-is megitatta* Ez nagy hamarjában mind-a'-két réfzrol meg-esvén, így kérdezősködött Juliánétól VERNÍKA : Friísebbeii vagy-é immár , édes kedves Juliufom ? JULIÁNA: Nem csak friífebben • hanem tele fzerctettel-is. Ezt pedig úgy el - nemtitkolhatom , mint a" Horútot — De én azon ei kezdett mesémet tovább folytatom, ha megengedik. — Ama' Juliits fel-állott talpára, úgy, mint én: és elsőbb Vernikához, ama'jobbikhoz fordulván, őtet hangoffan meg-csókolta, így-ni : Meg - csókolta ekkor Vernïkàt. Nem sokára azután: